2012/NYÁR

Rippl Dóra

Edmund Burke esztétikája és politikafilozófiája

(Edmund Burke esztétikája és az európai felvilágosodás. Szerkesztette: Horkay Hörcher Ferenc és Szilágyi Márton. Ráció Kiadó, Budapest, 2011)

A kötet egy 2008-as konferencia anyagát fogja össze a PPKE Esztétika Tanszéke és az ELTE BTK Magyar és Európai Felvilágosodás Doktori Program munkájának eredményeképpen. A tanulmányokat olvasva érezzük a szerzők szándékát: egy interdiszciplináris rekonstrukciós kísérlet tanúi vagyunk. A szerzők Edmund Burke, a 18. századi angolszász politikai konzervativizmus képviselője életművének újraolvasására bíztatnak. Ez az újraolvasás a politika és az esztétika történetének ösvényein halad. Célja az életmű újrakontextualizása, ami aktuális és konstruktív vállalkozás. A kötet eszmetörténeti eredményei izgalmas továbbgondolási lehetőségeket tárnak fel. Emellett olyan filozófiatörténeti konklúziókra bukkanunk, mint pl. Kant és Shaftesbury hatástörténeti jelentősége, vagy Descartes szellemi forrásként való megnevezése. A kötet szerteágazó kutatás eredménye. Burke esztétikai és politikai gondolatainak összehangolása és egymásra való reflektálása kijelöli az utat Burke munkáinak párhuzamos olvasásához, és egyszersmind a burke-i életmű kutatási lehetőségeit a hermeneutikai hagyomány keretein belül határozza meg.

A tematikusan öt részre osztott kötet egészére jellemző az az igény, hogy Burke kései munkásságát a korai gondolatok kiegészítéseként pozícionálja. Ez két olvasási kontextust jelent: míg a korai Filozófiai vizsgálódások...-at a kései felől hiányosnak, addig a kései Töprengések...-et a korai felől gondolatpótlónak kell tekintenünk. A kötet szerzői arra törekedtek, hogy az interdiszciplinaritást szem előtt tartva ezt a két kontextust mindvégig megőrizzék. Burke újraértelmezése tehát nem (csak) azért vált szükségessé, mert életműve méltatlanul feledésbe merült, hanem azért (is), mert ennek az életműnek (inter)diszciplináris rekonstrukciós lehetőségei vannak. A kötet nyilvánvaló célja e rekonstrukció gondolati irányainak kijelölése és az esztétikai és politikai irányvonal párhuzamos vizsgálati lehetőségeinek feltárása. Burke helyének kijelölése az esztétika irányából tárgyalt ízlésdiskurzusban és szenvedélyelméletben a szerzők másik vállalkozása.

A tanulmánykötet gondolatmenete többnyire Burke két művének elemzése mentén halad. Az egyik a korai Filozófiai vizsgálódások a fenségesről és a szépről való ideáink eredetét illetően, a másik a kései Töprengések a francia forradalomról. A tanulmánykötet szerzői szerint a kutatás izgalmát a két mű egymás mellett történő olvasása adja, mert Burke kései munkájában ifjúkori esztétikája tudományos igényű kijelentéseinek korrekcióját nyújtja. Ezt a gondolati rekonstrukciót követhetjük nyomon a kötetben, amelynek öt része az interdiszciplinaritás tematikus elvét filozófiatörténeti tematizálással ötvözi. A tanulmányok olyan izgalmas olvasati lehetőségeket is rejtenek, mint például Kant Burke felől való olvasása a fenséges fogalmának filozófiatörténeti rekonstrukciója által, vagy Burke fenséges-elméletének Diderot-ra tett hatása (Bartha-Kovács Katalin). De meg kell említenünk Locke asszociáció-elméletének gondolati szerepét Burke ízlés-elméletében, valamint Hume és Burke szembeállíthatóságának lehetőségét is az érzések szubjektív–objektív jellegének tekintetében (Radnóti Sándor). Folytathatjuk a sort a fenséges burke-i kontextualizálásának a shaftesbury-i vizsgálattal való szembehelyezkedésének gondolatával, a szép fogalmának morális vizsgálata során megejtett, a görögökre, Hume-ra, Kantra, Smith-re és Gadamerre kitérő rövid filozófiatörténeti kitekintéssel, és a szépség erotikus természetének vizsgálata során Burke-nél kimutatható rousseau-i stílus megjelenésének vizsgálatával (Horkay Hörcher Ferenc). Érdekes olvasati lehetőség továbbá Burke nyelvelméleti gondolatainak Condillac-kal való hasonlósága, vagy Burke nyelvkoncepciójának a locke-ivel való szembeállíthatósága, különösen a társadalmi bázist nélkülöző retorika veszélyeinek gondolata tekintetében (Hankovszky Anikó). 

Eközben az az érzésünk támad, mintha a kötet bizonyos tanulmányai filozófiatörténeti rekonstrukciós igénnyel egymásra reflektálnának! Ez az interdiszciplinaritásról való együttgondolkodás eredménye, és különösen dinamikussá teszi a vizsgálódást. A kötet eredeti intenciója, a burke-i életmű munkáinak párhuzamos, az interdiszciplinaritás jegyében történő újraolvasása olyan kollektív vállalkozás, amely szükségszerűen gondolati súlypontozódást eredményez a tematikusan csoportosított írások között. Ezek közül a legfontosabb az a művészetelméleti paradigmaváltás (Bartha-Kovács Katalin), és paradigmateremtés, amely a burke-i fenséges fogalmának a szép fogalmával szembeni preferációjából következik. A fenséges széptől való elkülönítésének társadalomfilozófiai következményei az életművön belül is jelentősek, és a szépnek a jótól való burke-i elválasztása, illetve az ebből következő amoralizációs definíciós lehetőségek társadalmi veszélyei (Horkay Hörcher Ferenc) szintén említést érdemelnek.

A kötet szerkesztettségét mutatja, hogy ezek a gondolati súlypontok az írások első csoportjában, az eszmetörténeti munkákban jelentkeznek (Bartha Kovács Katalin, Radnóti Sándor, Horkay Hörcher Ferenc, Hankovszky Anikó). Az olvasó ezzel bevezetést nyer a Burke-kutatás legizgalmasabb és tudományos szempontból legígéretesebb területeire.

A további három téma, az Európai és brit recepció (Kontler László, Gárdos Bálint, Péter Ágnes), a Magyar nyelvű esztétikai recepció (Balogh Piroska, Debreczeni Attila, Keszeg Anna) és a Magyar nyelvű politikai recepció (Tóth Kálmán, Szűcs Zoltán Gábor, Vaderna Gábor) Burke recepciós kutatásait fogja egybe. Az ötödik, lezáró fejezet a Burke és a posztmodern címmel (Bazsányi Sándor, Tillmann J. A.) két írást közöl és a kutatás művészetelméleti ágát képviseli.

A kötet középső részének recepciós kísérletei is érdekesek. A burke-i életmű lehetséges európai hatástörténeti vázát adják, és kitekintést nyújtanak Burke németországi fogadtatására (Kontler László), az angol romantika esszéistának Burke-kel szembeni fogalomhasználati gyakorlatára (Gárdos Bálint). De megismerhetjük az angol modernizmus irányadó Burke-értelmezését ( Péter Ágnes), a magyarországi Burke-recepció közvetett voltát a politikum esztétikai dimenzióira fogékony hagyomány felvillantásával (Balogh Piroska), az aesthetica fogalmának magyarországi megjelenését és a burke-i terminusok összehasonlítási dimenzióit is (Debreczeni Attila). Burke egyik kulcsfogalmát: az ízlésfogalom szerepét a kanti alapozású erdélyi esztétika önállósodásában vizsgálja az egyik szerző (Keszeg Anna), és Burke esztétikai és politikai gondolatainak Kis Jánoséval való hasonlóságára (Tóth Kálmán), a politikai diskurzustörténet magyarországi és burke-i közös állomásaira (Szűcs Zoltán Gábor) is rápillanthatunk. Végül, de nem utolsósorban a magyar cenzúrafogalom és az angol politikai példa egybevetéséről is olvashatunk (Vaderna Gábor).

Burke életművének hagyománytörténeti és modernizációs továbbgondolási lehetőségei szempontjából kétségtelenül a nyitó és a záró fejezet a legígéretesebb. Az eszmetörténeti vizsgálódás gondolati tárháza szinte kimeríthetetlen a maga sokrétű dimenziós lehetőségeivel! A posztmodern esztétikai megközelítése a téma és a fogalmak művészeti aktualitásának okán méltán tekinthető egy pregnáns rekonstrukciós irányvonalnak. A fenséges fogalmához az undorító fogalma felől való közelítésben Bazsányi Sándor a kötet tanulmányai közt újszerűnek tekinthetően egy Burke-mottóra fűzi fel a fogalom vizsgálati gondolatmenetét. (Igaz, Bartha-Kovács Katalin és Tillmann J. A. tanulmánya is mottóval indul, de Bazsányi Sándor az egy, aki egy Burke-mottóból indul ki vizsgálódása során.) A Burke-mottó tüköralakzata a tanulmány karakterisztikus elemét adja.

A kötet zárótanulmánya a fenséges-fogalom posztmodern használatát vizsgálja. Burke fenséges-fogalmának az angolszász világban máig tartó hatásából indul ki, ezzel indokolva a fogalom amerikai hagyománytörténeti vizsgálatának szükségességét, amellyel a fenséges fogalmának egy eredet- és hatástörténeti ívét vázolja fel. A tanulmány kitér a fogalmi és művészi felfoghatatlanság azonosságának kérdésére is.

Az interdiszciplinaritás szempontjából a kötet súlypontja kétségkívül az esztétikatörténeti és esztétikatudományi definíciós kísérletek szellemi útvonalának bemutatása. A szerzők arra hívják fel a figyelmet, hogy a 18. századi angolszász konzervativizmus „atyja” a felvilágosodás esztétikai gondolkodója is egyben. Burke ebbéli minőségében vizsgálja a fenséges fogalmát, amely vizsgálat, úgy tűnik, mind az esztétika története és tudománya, mind a társadalomtudomány számára aktuális és sokrétű kutatási lehetőséget rejtő konklúziókkal szolgál. Ezt a fogalomvizsgálatot igyekszik megragadni a tanulmánykötet. A tudományos diskurzus dialogicitását bizonyítja egy olyan, gondolatilag termékeny párbeszéd, amely amellett, hogy kijelöli a Burke-kutatás lehetséges tudományos irányait, Burke újraolvasására késztet minket is.