Halmi Tibor
(Ariadné egyedül)
ilyenkor utálod a kést, mely a gyümölcs magját
szolgálja kivájni; a magot, mely nem enged,
és a húst, mert könnyen feladja, hogy a mag körül
sok értékes részt kelljen kidobni. ilyenkor utálod
a kukát, csupán héjat ad egy célszerű ürítésnek,
ami előtte az asztalon volt, most levet ereszt, vérzik
a lényeg. ilyenkor rossz a hajnal, rossz belegondolni,
a másik alszik talán, és nem keres, levet ereszt
máshol, vagy éjjel épp késeken táncol,
és azt hiszi, nem ideges. ilyenkor talán mégis
az a legrosszabb, hogy a gyümölcs héját
mindig igyekezted elkerülni, adtál rá elég okot,
hogy megvesd, mostanra mégis bánod e kidobott időt,
ami a héjak lehámozásával elment.
(Aphrodité hazudik)
1.
leszúrt seggű mólokon ragyog a nap.
kár, hogy most nem én járok kézenfogva
egy idegennel. te ejtőzöl, és azt hiszed,
hogy minden rendben van, pedig csak
eljátszom; egy darab fapálcán a jégkrém
édesebb.
2.
miért nem hagylak itt, ha már eldöntöttem,
nem szeretlek. miért ragaszkodom ahhoz,
hogy a megszületés mindennapos verítékét
letöröljem hátadról; rabszolgamód,
a szokott unalommal, kezembe adott
törülközővel. amikor kijössz a habokból,
nem veszed észre, én közben a tengernek
háttal fordulok, míg te idetartod a vállad,
arcod, olyan vagy, mint egy kislány,
mosolyogsz, ahogy a távoli vitorlásokat
nézed.
3.
aztán, egyszer majd, egy jó emberöltőnyi
próbálkozás után, mikor végleg lemondok
Olümposzról és arról, amit földöntúli
pompád számomra jelenthet, azt mesélem
egy Lémnosz szigeti kocsmában, ha
megkérdezik, igazán mi is volt közöttünk,
hogy tulajdonképpen milyen bátor voltam;
hiszen láncból szőtt hálóm, amit puszta
féltékenységből akasztottam
minden este a nyakadba, egyszer magát
Árészt is fogva tartotta, mert megkívánta
öled szeméremhúsának forró habjait;
és bár akkor kilépve valamiből,
nagy fájdalmamban az Olümposz
isteneihez fohászkodtam,
utólag beláthatod, volt okom
miért kétségbe esni.
4.
ezek után tényleg nem mondhatod,
hogy nem vagyok egy Héphaisztosz, bár
elismerem, mostanában a kelleténél kicsit
kényszeresebben ölöm magam a mitológiába.
de hidd el, ha szembejönnél velem az utcán
– ez lenne a legmelegebb nyári nap –
nekem valahogy ösztönösen el kéne bújni,
egy mellékutca árnyékos sarkán, egy
könyvesbolt kirakata előtt hosszú percekig
ugyanazt a könyvet kéne bámulnom,
várva, amíg te saját tempódban elhaladsz,
közben persze érezném megszokásig gyűlölt,
tengerszagú parfümöd, és ahogy csendben
a megalkuvók vagy a bűnösök szoktak,
elkezdenék izzadni.
Vendégágyon
„Prokrusztész ágyát is kezelnie kellett valakinek
és nyilván fizetésért.”
az álmot, mit Prokrusztész ágyában
érzel, nem irigyli tőled vad Thészeusz.
furcsa, hogy te is csak reggel, a fogmosás
és a seggtörlés egynemű folyamatánál
veszel észre némi fölös véráldozatot,
jeléül annak, hogy bár este volt, ami volt,
ez talán mégsem természetes. mindegy,
te is csak úgy, mint a többi – kit becsaptak
az alvás megváltó ígéretével – megalázva
és kissé túl nagy lendülettel kávé után
nyúlsz; tudva, hogy bár kint ősz van,
(Elifszina felé forró és anyagszerű a
levegő) módszeres dolgok történnek
egy automata pöttyös csészéjében. és
elhiszed; a téves tanítás ragaszkodik
gazdájához, tehát neked van igazad,
mikor Athén felől akartad megközelíteni
a várost, minek oszlopait még nem
is láttad, és ahogy itt e félreeső műúton
pénzedből még futja állnod, egy koszos,
nyájas rabló vendéglátását, titkon azon
gondolkodsz, hogy milyen vallás az,
ami elfedi az élet folytonosságát.
( 4 Votes )
