logo

Oldalainkat 11 vendég böngészi

HÍREK

MEGALAKULT A MAGYAR ÍRÓSZÖVETSÉG DIGITÁLIS IRODALMI MUNKACSOPORTJA

  A Magyar Írószövetség Digitális Munkacsoportjának alapítói Király Farkas, akit egyúttal vezetőnek választottak, Sütő Csaba András, Szalai Zsolt, Vincze Ferenc és Szentmártoni János, a szövetség elnöke. A munkacsoport célja a Magyar Írószövetség modernizálásának folytatása, a versenyképesség fokozása. A digitális kultúra lehetőségeiről kiadói szakemberek, online lapok, portálok szerkesztőinek, bloggerek bevonásával rendszeres vitafórumok és ankétok megrendezésével kívánja tájékoztatni a tagságot és a szélesebb közönséget. További feladatainak tekinti az irodalmi művek digitalizálását, az archiválási rendszer egységesítését, az ’56-os virtuális emlékszoba anyagának digitális feldolgozását. Céljaik megvalósításában az online kultúrában járatos irodalmárok (Papp Tibor, Szkárosi Endre, Vass Tibor) mellett külső szakemberek bevonását is tervezik. Ennek költségeit a szövetség segítségével, valamint pályázati forrásokból fedezi majd a Digitális Munkacsoport. Bemutatkozásképp tavaszra egy figyelemfelkeltő akcióval készülnek. (Magyar Írószövetség, OS, MTI)

 
VOLLEIN FERENC SZÍNVARÁZSLAT CÍMŰ KIÁLLÍTÁSA

Vollein Ferenc, a MOL ÚJ Európa Alapítvány Tehetségtámogató Program győztese, Zalaegerszeg MJV művészeti ösztöndíjasa, a Zalaegerszeg-Landorhegyi Általános Iskola 8. osztályos tanulója Színvarázslat című kiállításának megnyitójára 2014. január 24-én (pénteken) 17 órától kerül sor a Győr-Szabadhegyi József Attila Művelődési Házban(9028 Gyõr, Móra F. tér 1., tel./fax: 421-740). Köszöntőt mond: Rózsavölgyi László, Győr MJV Oktatási-, Kulturális-, Sport- és Turisztikai Bizottságának elnöke: A kiállítást megnyitja: Szalai Zsolt költő, kritikus. Közreműködnek: a Kodály Zoltán Általános Iskola tanulói. A kiállítás február 26-ig hétköznap 10-16 óráig látogatható.

 

 
A HÁBORÚ ÉS HÁBORÚ TELJES KIADÁSA MEGJELENT KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ 60. SZÜLETÉSNAPJÁRA

Krasznahorkai László 60. születésnapjára a Magvető megjelentette a Háború és Háború című regény javított és teljes kiadását. Az író elmondta: a kötetben helyet kapott a Megjött Ézsaiás című, a regény előzményének is tekinthető levél, emellett számos apróbb javítást is végrehajtott a szövegen. A hatvanadik születésnapról szólva megjegyezte, hogy a kerek évfordulót programsorozattal ünneplik K.L. 6.0 címmel, ennek keretében január 21-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban hat kiváló kritikus arra a kérdésre keresi majd a választ, hogy hol van Krasznahorkai helye a magyar irodalomban, ezután az ELTE szervez felolvasóestet, majd a Szépművészeti Múzeumban Krasznahorkai László egy performansz keretében mutatja be a The Bill címen megjelentetett angol nyelvű kötetét Palma Vecchióról. Végül március 10-én a Rózsavölgyi Szalonban Jeles András rendezi azt a búcsúestet, amelyen Eszenyi Enikő, Fullajtár Andrea, Máté Gábor és Gelányi Bence mutatják be Krasznahorkai László irodalmi univerzumát. (MTI)

szantai borito

 Az év gyerekkönyve  (Erdélyi Magyar Írók Ligája)

Szántai János A Jó, a Rossz, a Csúnya és egyéb mesebeli párbajok

BÍRÓ JÓZSEF PDF Nyomtatás
FacebookGoogle bookmark

 

 

HATÚLÉLEMAMAINAPOTÉS

 

...   /   kiürültek   ...   a  korsók   /  ki   ...   a  borospoharak   /   ...   /     

megszürkültek    ...    összetörtek    ...    az arcok   /   ...  – tűz – emésztette

–  ...  – kocsmák   ...   parázsló – romjai  közt   ...   téblábolnak    ...   /   ...

az otthontalan költők   ...   /   ...   ÚJ – HAZÁBAN – HAZÁTLANOK   /   ...     

...   siratóasszonyok jajveszékelése   ...   kergeti – égnek   ...   /   ...

a   ...   nehéz füstöt   ...   /   ...  – szűzmagánybarokkant  vétlenek   /   ...   /

...   ciberére    : – :    kisfröccsre    : – :    hosszúlépésre   : – :    ...    : – :

házmesterre    : – :    ...  – guberáló  lelencek   /   öregek   ...   el – elakadó   /

fátyolos – rekedtes – danászás – töredékeit   ...   hozza   ...   –––––   ...   –––––

...   az   INNENTÚLI – szél   ...   az   INNENTÚLI – szél   /   –   –––   –

 

...   /   zajos ez a város   /   ...   /   JAJOS   EZ   A   VÁROS - (  ! ) -      /   ...

itt már nincs  helye      ...  – ...  – szónak      ...      /      c   s   e   n   d   e   s      /        

...   l   e   l   k   e   t   –  ...  –  l   é   l   e   k   h   e   z  –  emelő  beszélgetésnek   /

...   bankó – büdös   : – :   kés – alattomos   : – :   smúz – teli   : – :   ...   : – :

penge – szisszenéses    ...    és    ...    verítékes    ...    ez a város   /   ...   /

...   /   ...    vágóhidak  vérzuhatagában      -   ...   -      rothasztott      ...  –  ...

–  ...  – rongyokkal      /   ...   /      lánckesztyűkkel –  ...  – teli – szórt      /   ...   /  

...   vérebek csaholásától      /   ...   /  –  /   ...   /      baseball – ütők      ...   –   ...

– suhogásától      (  -    ...    –  /  –    ...    -  )      ...   lezsidózott semmitlenek

...   konstáblerek   ...   és   ...   kurvák hisztériás nyüszítésétől hangos   –   –––   –

 

...   /   álmos   ezaváros   /   ...   /   fáradt   ezaváros   /   ...   /   ...   /   ...

nagyokat   ...   ásít   ...   és   ...   bambán   ...   bámulja   ...   a  ...   DUNÁT   /

...   kerekdedolajfoltjaira   ...   célbaköp   ...   /   ...   s  próbálgatja   ...

egykoron – varázsos   ...   /   ...   öblös – orgánumát  idézni    /   ...      –––––  :

...   /   ...   hogy  visszaénekelje  az esőt   ...   /   ...   hogy  piros – fehér – kockás –

terítőkkel – borított   ...   kocsmaasztalokra    ...    v  i  s  s  z  a  é  n  e  k  e  l  j  e

...   a   ...   korsókat   /   ...   a   ...   borospoharakat   /   ...   hogy a vétlen öregek   /

...   lelencek   ...   /   ÚJ – HAZÁBAN – HAZÁTLANOK   otthonra leljenek   –   –––   –

 

KARÁCSONY

 

–––––   1950es évek   –––––

 

fel      le      rá      meg      egy

kis      – m      – on      be      nagy      én

fekszik      íróasztal      iszik

Ádám      Éva      testvére      a

táska      van      üvegpohár

kisbetlehemkisistállókisjászolkisjézus

apa      anya      rádió      újság

játszik      ír      szőke      ki

– ot      hol      olvas      – ból

barna      – val      mi      ?

bohóc      kezében      előtt

ceruza      űrhajó      autó

oroszlán      gyöngy      – é      – n

építőkocka      mit      csinál

nagymama      nagypapa

mellett      petróleumlámpa      ül

 

––––––––––––

 

bárány      szamár      tyúk

golyó      könyv      lyuk

kardigán      szoknya

léggömb      rajzol      virág

esernyő      zseb      sapka

udvar      öntözőkanna      fa

iskola      zászló      nagy

gurít      cipő      nadrág      –  :

gágyé      karácsony      – ba

húz      óra      ágy      piros

gyúr      szánkó      eszik

papucs      kék      zöld

hógolyó      hóember

alatt      milyen      – z

 

––––––––––––

 

kis      – m      – on      be      nagy      én

nagymama      nagypapa

oroszlán      gyöngy      – é      – n

bohóc      kezében      előtt

– ot      hol      olvas      – ból

apa      anya      rádió      újság

táska      van      üvegpohár

fekszik      íróasztal      iszik

––––––––––––

 

a      és      ki      ?      autó     

mellett      petróleumlámpa      ül

építőkocka      mit      csinál

ceruza      űrhajó

barna      – val      mi

játszik      ír      szőke

kismáriakisjózsefkismennybőlkisangyalok

Ádám      Éva      testvére

––––––––––––

 

fel      le      rá      meg      egy

hógolyó      hóember

gyúr      szánkó      eszik

gágyé      karácsony      – ba

iskola      zászló      megy

esernyő      zseb      sapka

kardigán      szoknya

bárány      szamár      tyúk

––––––––––––

 

lyuk      virág      fa      – t      piros      zöld

alatt      milyen      – z

papucs      kék

húz      óra      ágy

gurít      cipő      nadrág      –  :

udvar      öntözőkanna

léggömb      rajzol

golyó      könyv

 

––––––––––––

 

Ádám      Éva      testvére      a

kisgáspárkismenyhértkisboldizsár

fekszik      íróasztal      iszik

táska      van      üvegpohár

játszik      ír      szőke      ki

barna      – val      mi      ?

apa      anya      rádió      újság

– ot      hol      olvas      – ból

ceruza      űrhajó      autó

építőkocka      mit      csinál

bohóc      kezében      előtt

oroszlán      gyöngy      – é      – n

mellett      petróleumlámpa      ül

nagymama      nagypapa

kis      – m      – on      be      nagy      én

 

––––––––––––

 

golyó      könyv      lyuk

léggömb      rajzol      virág

bárány      szamár      tyúk

kardigán      szoknya

udvar      öntözőkanna      fa

gurít      cipő      nadrág      –  :      – t

esernyő      zseb      sapka

iskola      zászló      megy

húz      óra      ágy      piros

papucs      kék      zöld

gágyé      karácsony      – ba

gyúr      szánkó      eszik

alatt      milyen      – z

hógolyó      hóember

fel      le      rá      meg      egy

 

––––––––––––

 

a      és      ki      ?      autó

fel      le      rá      meg      egy

lyuk      virág      fa      – t      piros      zöld

kis      – m      – on      be      nagy      én

 

––––––––––––

 

Ádám      Éva      testvére      a

hógolyó      hóember

 

   HULLÓ  KÖNNYE  ZÁPORÁN  ÁT

ALIG  LÁTJA  JÉZUSKÁJÁT  

 


( 1 Vote )
 
  • Bíró József
  • Balázs Tibor
  • Erdős Virág
  • Ewa Lipska
  • Finy Petra
  • Kirilla Teréz
  • Kovács Bea
  • Magolcsay Nagy Gábor
  • Makai Máté
  • Mezey Alexa
  • Nagy Koppány Zsolt
  • Németh Dorka
  • Nyerges Gábor Ádám
  • Radu Aldulescu
  • Rhédey Gábor
  • Sirokai Mátyás
  • Szkárosi Endre
  • Takács Éva
  • Vass Tibor
  • Wislawa Szymborska
  • Zólya Andrea Csilla
  • Zsille Gábor
Főoldal
E-könyveink Ambroobook
Keresés
Ambroozia a facebookon
Lapteteje