logo

Oldalainkat 8 vendég böngészi

HÍREK

MEGALAKULT A MAGYAR ÍRÓSZÖVETSÉG DIGITÁLIS IRODALMI MUNKACSOPORTJA

  A Magyar Írószövetség Digitális Munkacsoportjának alapítói Király Farkas, akit egyúttal vezetőnek választottak, Sütő Csaba András, Szalai Zsolt, Vincze Ferenc és Szentmártoni János, a szövetség elnöke. A munkacsoport célja a Magyar Írószövetség modernizálásának folytatása, a versenyképesség fokozása. A digitális kultúra lehetőségeiről kiadói szakemberek, online lapok, portálok szerkesztőinek, bloggerek bevonásával rendszeres vitafórumok és ankétok megrendezésével kívánja tájékoztatni a tagságot és a szélesebb közönséget. További feladatainak tekinti az irodalmi művek digitalizálását, az archiválási rendszer egységesítését, az ’56-os virtuális emlékszoba anyagának digitális feldolgozását. Céljaik megvalósításában az online kultúrában járatos irodalmárok (Papp Tibor, Szkárosi Endre, Vass Tibor) mellett külső szakemberek bevonását is tervezik. Ennek költségeit a szövetség segítségével, valamint pályázati forrásokból fedezi majd a Digitális Munkacsoport. Bemutatkozásképp tavaszra egy figyelemfelkeltő akcióval készülnek. (Magyar Írószövetség, OS, MTI)

 
VOLLEIN FERENC SZÍNVARÁZSLAT CÍMŰ KIÁLLÍTÁSA

Vollein Ferenc, a MOL ÚJ Európa Alapítvány Tehetségtámogató Program győztese, Zalaegerszeg MJV művészeti ösztöndíjasa, a Zalaegerszeg-Landorhegyi Általános Iskola 8. osztályos tanulója Színvarázslat című kiállításának megnyitójára 2014. január 24-én (pénteken) 17 órától kerül sor a Győr-Szabadhegyi József Attila Művelődési Házban(9028 Gyõr, Móra F. tér 1., tel./fax: 421-740). Köszöntőt mond: Rózsavölgyi László, Győr MJV Oktatási-, Kulturális-, Sport- és Turisztikai Bizottságának elnöke: A kiállítást megnyitja: Szalai Zsolt költő, kritikus. Közreműködnek: a Kodály Zoltán Általános Iskola tanulói. A kiállítás február 26-ig hétköznap 10-16 óráig látogatható.

 

 
A HÁBORÚ ÉS HÁBORÚ TELJES KIADÁSA MEGJELENT KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ 60. SZÜLETÉSNAPJÁRA

Krasznahorkai László 60. születésnapjára a Magvető megjelentette a Háború és Háború című regény javított és teljes kiadását. Az író elmondta: a kötetben helyet kapott a Megjött Ézsaiás című, a regény előzményének is tekinthető levél, emellett számos apróbb javítást is végrehajtott a szövegen. A hatvanadik születésnapról szólva megjegyezte, hogy a kerek évfordulót programsorozattal ünneplik K.L. 6.0 címmel, ennek keretében január 21-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban hat kiváló kritikus arra a kérdésre keresi majd a választ, hogy hol van Krasznahorkai helye a magyar irodalomban, ezután az ELTE szervez felolvasóestet, majd a Szépművészeti Múzeumban Krasznahorkai László egy performansz keretében mutatja be a The Bill címen megjelentetett angol nyelvű kötetét Palma Vecchióról. Végül március 10-én a Rózsavölgyi Szalonban Jeles András rendezi azt a búcsúestet, amelyen Eszenyi Enikő, Fullajtár Andrea, Máté Gábor és Gelányi Bence mutatják be Krasznahorkai László irodalmi univerzumát. (MTI)

szantai borito

 Az év gyerekkönyve  (Erdélyi Magyar Írók Ligája)

Szántai János A Jó, a Rossz, a Csúnya és egyéb mesebeli párbajok

Szerzőink PDF Nyomtatás
FacebookGoogle bookmark

Szerzőink (folyamatos feltöltés alatt)

Acsai Roland

1975, költő, műfordító, irodalomkritikus, esszéista. Saját kötetei:  Milyen évszak, 2001, Liget; Természetes ellenség, 2003, JAKKijárat; Alagútnapok, 2005, Palatinus Kiadó;  Két ég satujában, 2008, Palatinus Kiadó; Hajnali kút, 2011, L'Harmattan Kiadó. Díjai: Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíj, MAOE Alkotói Ösztöndíja, Zelk Zoltán-díj  (2006), Res Artis-díj (Finnország 2006), Az NKA alkotói ösztöndíja (2007). Honlap: http://www.ketegsatujaban.blogspot.com/

 

Balázs K. Attila

Író, költő. 1973-ban született Baróton, jelenleg Székelykeresztúron él. 2009-ben jelent meg verseskötete, a Vizuáliák (Kriterion). A Zöld fotel lakója című kisregénye a 2013-as Ünnepi Könyvhétre jelenik meg a Fiatal Írók Szövetsége Hortus Conclusus könyvsorozatában.

 

Áfra János

1987-ben született Hajdúböszörményben, költő, művészeti író. A József Attila Kör elnökségi tagja, a KULTer.hu alapító főszerkesztője, az Alföld tördelőszerkesztője, a Prae.hu és a Szkholion szerkesztője, jelenleg Debrecenben él. Első kötete: Glaukóma (JAK+PRAE.HU, 2012).


 

Ágoston Csilla

Költő. Jelenleg pszichológia mesterszakos hallgató az ELTE-n, gyökerei Győr-Moson-Sopron megyébe nyúlnak vissza. Első kötete A test és megannyi szilánk címmel 2010-ben jelent meg az Orpheusz Kiadó gondozásában.


Antal Balázs

1977-ben született, Ózdon, jelenleg Nyírszőlősön él. A Vörös Postakocsi folyóirat szerkesztője, a Nyíregyházi Főiskola oktatója. Kötete: Öreg (JAK-füzetek, 2003).

Weboldala: rejtekhely.freeblog.hu


Ayhan Gökhan

1986-ban, Budapesten született. Verseit többek között a Holmi, a Jelenkor, az Alföld, a 2000, a Prae, az ÉS, a Népszabadság és a Beszélő című lapok közölték. A Használati utasítás című antológia szerzője. A Fotelapa (2010) az első önálló kötete.


Balázs Tibor

1958-ban született Aranyosgyéresen. Költő, műfordító, irodalomtörténész, a budapesti Littera Nova Kiadó és az Accordia Kiadó vezetője. Tanulmányait Kolozsváron, Grenoble-ban és Budapesten végezte, az ELTE-n szerzett irodalomtudományból doktori (PhD)fokozatot. Thibault Blaise név alatt jelennek meg román és francia nyelvű versei.

 

Bágyoni Szabó István (Bágyon, 1941. június 10.)

Költő, prózaíró, műfordító, tanár. Kolozsváron magyar nyelv és irodalom szakos diplomát szerzett. Előbb Nagysármáson, majd Tordán tanított, ahol a líceum aligazgatója lett. Megszervezte Lászlóffy Aladárral és Vásárhelyi Gézával a tordaiJósika Miklós Irodalmi Kört, melynek 19701976-ban elnöke volt. 1974-től 1989-ig az Utunk irodalmi hetilap szerkesztőjeként működött. 1989-ben áttelepült Budapestre, az Unio című folyóirat rovatvezetője, 1991-ben néhány hónapig az Új Magyarország kulturális rovatának munkatársa, 1992-től a Pest Megyei Hírlap szerkesztője, majd a Polísz főmunkatársa.


Bencsik Orsolya

1985-ben született a szerbiaiTopolyán. Az SZTE BTK filozófiamagyar szakán diplomázott. Régebben verset, prózaverset, újabban rövidprózát, novellát ír, ritkábban kritikát, esszét, és szerbről magyarra fordít. Kötete: Kékítőt old az én vizében (2009, Forum, Újvidék - Sinkó-díj).


Bende Tamás

1990-ben született, Győrött. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogász szakos hallgatója. Verseit közölte az Új Forrás, a Pannon Tükör, az Életünk és a Spanyolnátha. A Hús és sakk című antológia szerzője.

Kötete: Egy csendélet kellékei (versek). AmbrooBook Kiadó, Győr, 2011


Bene Zoltán

1973-ban született, Szegeden él. Több prózakötete jelent meg, számos irodalmi folyóirat közli írásait, antológiákban szerepel. A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Írószövetség több alkalommal nívó-, illetőleg különdíjjal jutalmazta (2003, 2007, 2008, 2010), 2006-ban Fehér Klára-díjat kapott. 

 

Berka Attila

(1976, Budapest) 2006-tól a Spanyolnátha szerkesztője. Kötetei: Lada Béla nem hal  meg (Spanyolnátha Könyvek 2., Hernádkak, 2009), Hosszúkávé külön hideg tejjel (Spanyolnátha Könyvek 8., Hernádkak, 2010). A Jelenlét50, a HogyÖt, a Hunlandia és a Miskolc KapuCíner SPN-antológiák szerzője.


Bodor Ádám

1936-ban született Kolozsváron, jelenleg Budapesten él. Kossuth-díjas magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a Holmi szerkesztőbizottságának tagja. Tárcakötete Az utolsó szénégetők címmel látott napvilágot a Magvető Kiadó gondozásában 2010-ben. Új regénye: Verhovina madarai (Magvető, 2011).


Boldog Betti Beatrix

1990. július 15-én született Győrben. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Egészségtudományi Karán tanul Budapesten. 2008 óta a Győri Ifjúsági Irodalmi Kör tagja. Több verse a Hús és sakk című antológiában jelent meg 2009 októberében. Az irodalom mellett zenével is aktívan foglalkozik.


Borbáth Péter

Borbáth Péter, író, 1980-ban született, tanulmányait az ELTE BTK magyar–portugál szakán folytatta, jelenleg az ujnautilus.info szerkesztője és a FISZ sorozatszerkesztője.

 

Buteanu, Ioan

Román költő, 1969-ben született. A kortárs román avantgárd költészet jellegzetes alakja. Eddig három verskötete, egy rövidprózakötete, illetve egy regénye jelent meg.


Büki Bettina

1994-ben született Zalaegerszegen, jelenleg a Zrínyi Miklós Gimnázium tanulója, ahol a diákönkormányzat vezetőjeként képviseli diáktársai érdekeit, ahogy a Városi Diákönkormányzat elnökségében is. Egy éven keresztül az Ifjújság nevű ifjúsági magazinban publikált, emellett különböző városi lapokban jelentek meg írásai. 2011-ben a Zalai Hírlap Aranytollas „sétás” újságírója címet nyerte el.


Carver, Raymond

1938–1988, amerikai novellista, költő. Munkáscsaládban született Oregon államban Clatskanie-ben. Az írás iránt Kaliforniában kezdett érdeklődni, John Gardner amerikai regényíró irodalmi kurzusára jár. Az 1960-as években családjával a kaliforniai Sacramentóban lakott. Éjjeli felügyelőként dolgozott egy kórházban, nappal az egyetemen előadásokat hallgatott (California State University, Sacramento). Itt tanulta meg a verselést is. Első verseskötete Near Klamath címmel jelent meg 1968-ban, az egyetem kiadásában. Tess Gallagher költőnővel egy texasi írókonferencián találkozott össze 1978-ban. 1979 szeptemberében Syracuse (New York állam) városába költöztek, ahol Carver professzor lett a Syracuse-i egyetem angol szakán. 1982-ben Carver elvált első feleségétől. 1988-ban feleségül veszi Tess Gallaghert Renóban (Nevada állam). Írói karrierje kiteljesedik, a minimalista próza irányzatának markáns képviselője. Novelláit mindvégig rövidítésre törekvő, szigorú visszafogottság és  nyelvi puritanizmus jellemzi. Tüdőrákban halt meg. 

 

Csekei-Thiele Enikő

1964. december 25-én született Zselízen.  A pozsonyi magyar Gimnáziumban érettségizett, a moszkvai Lomonoszov Egyetem kémia szakán szerzett egyetemi diplomát. 1990 és 2004 között Németországban élt, majd Burgenland­ban telepedett le. Németből, oroszból, szlovákból fordít. A 2012-es Ünnepi könyvhétre jelent meg Zerreissprobe / Szakítópróba c. kétnyelvű versesköte.


Csillag Andrea

1985-ben született Győrben. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett esztétika és filozófia szakon. 2011 szeptemberétől a Közép-európai Egyetem filozófia tanszékén PhD-hallgató, elsősorban analitikus elmefilozófiával foglalkozik. A Hermaion Irodalmi Társaság tagja.


Csillag Dóra

1985-ben született Győrött. Az ELTE magyar és filozófia szakán végzett. A Hermaion Irodalmi Társaság tagja.


Csík Mónika

A vajdasági Magyar Szó napilap munkatársa és a Sikoly irodalmi és művészeti folyóirat szerkesztője. Kilátó-díjas. Eddigi kötetei: Metszetek (SZJMSZ 2006, versek), Mákvihar (Zetna 2011, gyermekversek), Instant (Forum Kiadó 2011, prózák). Kispiacon és Szabadkán él.

 

Csokonai Attila

1951. január 12-én született a Somogy megyei Kisbajom községben. Iskoláit Belegben (1-2. oszt.) és Kaposvárott végezte, a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnáziumban érettségizett (1969-ben), majd a szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerezett magyar-német szakos középiskolai tanári oklevelet, 1974-ben. Az egyetem elvégzése után volt újságíró gyakornok (Szegedi Egyetem, 1973-1975), általános iskolai tanár (Alagi téri Ált. Isk., 1975), tájékoztató könyvtáros a Fővárosi Szabó Ervin könyvtárban (1975-1977), ezt követően 1993-ig a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó propaganda-szerkesztőjeként dolgozott. 2001-2006. között könyvtárosként az Írószövetség alkalmazásában állt. 1997-ben lett vállalkozó, illetve 1997 óta a Könyvhét c. kulturális havilap főszerkesztő-helyettese.


Darvasi Ferenc

Prózaíró és kritikus, a Bárka folyóirat internetes oldalának (BárkaOnline) szerkesztője. 1978-ban született a Békés megyei Gyomán, Budapesten él. Kisprózáit többek között az Élet és Irodalomban, a Forrásban, a Látóban, a Műútban, a Tiszatájban, az Új Forrásban, A Vörös Postakocsiban olvashatják. Első novelláskötete 2012-ben jelenik meg a Palatinus Kiadónál.


Dánél Mónika

1976-ban született Csíkszeredában. A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar–orosz szakán szerzett bölcsész és tanári diplomát és mesteri fokozatot. Az ELTE BTK Általános Irodalomtudomány (Irodalomelmélet) programján doktorált 2009-ben. Jelenleg az ELTE, Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet tanársegéde. 1999 óta jelennek meg publikációi az irodalom(tudomány) és film(elmélet) területén. Áttetsző keretek – Az olvasás intimitása (Kolozsvár, Komp/Press, 2013) című kötete megjelenés alatt áll.


Deák Csillag

Marosvásárhelyen született. A kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetemen szerzett bölcsészdiplomát. Első írásai az Utunk és a Korunk folyóiratokban jelentek meg. 1979-ben áttelepült Németországba, ahol a müncheni Ludwig-Maximilian Egyetemen pszichológus szakon diplomázott. 1992 óta él Budapesten. 2009-ben elvégezte a Magyar Író Akadémia szépíró mesterkurzusát. Prózát ír és publikál, tagja az Erlin Páholy alkotókörnek és a FILTER csoportnak (mentora: Turczi István).


Dinescu, Mircea (Slobozia1950november 11. – ) román költő.

Egy délromániai kisvárosban, Sloboziában nőtt fel, majd korán kezdett költészettel foglalkozni. Szembekerült a kommunista vezetéssel,1989-ben háziőrizetben tartotta a Securitate. Prominens szerepet vállalt a forradalomban, nem sokkal később azonban hátat fordított a politikának. Az 1989-es romániai forradalom egyik vezéralakja volt. A civil társadalomban továbbra is fontos szerepet játszik, a Consiliul Naţional pentru Studierea Arhivelor Securităţii (Nemzeti Tanács a Securitate Iratok Tanulmányozásáért) tagjaként felemelte szavát a volt hivatásos ügynökök és besúgók adatainak nyilvánosságáért. Harcos antikommunista, kritizálja a kommunista rezsimmel kapcsolatba került politikusokat is.


Dimova, Teodora 

A bolgár szerző (1960, Szófia) – a klasszikus regényíró, Dimitar Dimov lánya – előbb drámáival aratott sikereket, majd Az anyák (Majkite) kéziratával 2004-ben elnyerte a hazai Razvitie-díjat. 2005-ben megjelent a könyv, amelyet a következő évben a kelet-európai irodalmak prózanagydíjával tüntetett ki a nemzetközi zsűri Bécsben. A regényt, melyet azóta újabb bolgár kiadás követett, eddig négy nyelvre fordították le. Az írónő további három prózakötetet jegyez.


Dobás Kata

1983-ban született Budapesten, jelenleg is ott él. Az ELTE tudományos segédmunkatársa, 2010-ben jelent meg kritikakötete „Régi charlatanok lármáiból” címmel.


Dobsony Erzsébet

Szlovákiában, Párkányban született 1983-ban. Felsőfokú tanulmányait a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen folytatta magyar nyelv és irodalom–társadalomismeret szakon. Disszertációs dolgozatát 2011-ben védte meg a hungarológia program keretében ugyanott. Elsősorban kép és prózai szöveg értelemgazdagító kapcsolatának vizsgálatával foglalkozik. Jelenleg az Eperjesi Egyetemen a Magyar Nyelv és Kultúra Intézetének az igazgatója. Novellái, elbeszélései a már megszűnt IFI magazinban, és a Szőrös Kőben jelentek meg. Kritikáit, elemzéseit konferenciakötetek tartalmazzák. Nyitrán él.


Dörögdi Ádám (fotográfus, esszéista)

Három önálló fotókiállítása volt eddig: Óbudán, Gödöllőn és Debrecenben. Filozófiát tanul a Debreceni Egyetemen. Jelenleg Andrej Tarkovszkij időfelfogásáról írja szakdolgozatát.

 

Falusi Márton

1983-ban született Budapesten. 2007-ben elvégezte a jogi egyetemet. Írásai – versei, esszéi, tanulmányai – 2000 óta jelennek meg rendszeresen folyóiratokban. Több költői iskolát látogatott, számos antológiában szerepeltek versei, legelőször Kárpáti Kamil szerkesztésében. Első két verseskötetét is ő adta ki: Hazáig látni (2004), Rádnyitva ablak, ajtó (2007). Legutóbbi könyve a Magyar Naplónál jelent meg Fagytak poklaid címmel (2010). Gérecz Attila-díjban, Junior Prima Díjban, Móricz Zsigmond-ösztöndíjban és NKA Alkotói Ösztöndíjban részesült. 2006 óta a Hitel folyóirat szépirodalmi szerkesztője, 2008 óta a Magyar Napló folyóirat és kiadó világirodalmi rovatának szerkesztője. 2009-ben a kis szépirodalmi kiadókat tömörítő Könyves Szövetség elnökévé választották.


Falvai Mátyás

1984, Győr. Író, kritikus. 2004 óta számos folyóiratban publikál novellákat, kritikákat, recenziókat. Első kötete 2006-ban jelent meg Allegro barbaro címmel (1 kisregény + 2 novella, Orpheusz Kiadó, Budapest), a második 2010-ben Gépindák címmel (novellák, FISZ Hortus Conclusus, Budapest). Tagja a JAK-nak és a FISZ-nek, 2011 januárjától a FISZ Hortus Conclusus könyvsorozatának szerkesztője.


Farkas Balázs

1987-ben született Zalaegerszegen, jelenleg Budapesten él és dolgozik. Első prózai művei 2005-től jelentek meg különféle folyóiratokban és antológiákban (Pannon Tükör, Napút). A FISZ 2012-es alkotói pályázatának egyik nyertese, első kötete jövőre jelenhet meg. Honlapja: http://balazsfarkas.com/


Farkas Tibor

1973-ban született. Több országos drámapályázaton ért el előkelő helyezést (2001: Molnár Ferenc Drámapályázat 2.helyezés; 2012: Örkény István Drámapályázat 2. helyezés). Két drámáját játszották (2003-2004: A levélbomba, Debreceni Csokonai Színház, 2004: Zongorunga, a dzsungelcirkusz, Kövér Béla Bábszínház). 2008-ban a JAK-füzetek sorozatban megjelent Pártmobil c. regénye.


Fillér Máté 

Friss diplomás médiaművész, grafikus. Honlap: http://fillermate.blogspot.hu/ . Jelenleg a Pop Design-nál dolgozik (http://www.behance.net/pop-design)

Fodor Miklós

1967-ben született. Sakkozónak, filozófusnak tanult, végül népzenész, dalszerző lett (ma a Túlpart együttes főembere). Írt esszét, tanulmányt Nagy Lászlóról, Pilinszkyről, a kortárs költészetről, valamint a magyar népköltészet metafizikai rétegeiről. Itt olvasható esszéje is ez utóbbi vonulatba tartozik.


Gerőcs Péter

1985-ben született Budapesten, azóta is itt él. Öt éve publikál - novellát, regényrészletet, esszét és kritikát. Szerkesztője volt a Café Bábel és a Kilincs folyóiratoknak. 2010-ben jelent meg első kötete Zombor és a világ címmel a Scolar Kiadónál. 2012-ben fog megjelenni a Tárgyak című kötete ugyanitt. Idén végzett az ELTE esztétikamagyar szakán.


Halmi Tibor

1987-ben született Cegléden. 2002 óta él kisebb- nagyobb megszakításokkal Budapesten. 2007-ben érettségizett a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának társadalmi tanulmányok szakos hallgatója. Ez az első publikációja.


Hekl Krisztina

Móron született, a Dunaújvárosi Főiskolán szerzett informatikus mérnök-tanár diplomát, angol nyelvi szakirányon. 2009-ben elvégezte a Magyar Író Akadémia szépíró mesterkurzusát. Korábban újságíró volt, most prózát ír és publikál, a FILTER csoport tagja.


Hlavacska András

1989. február 15-én született Budapesten. Alapszakos egyetemi tanulmányait 2011-ben fejezte be az ELTE BTK magyar szakán (irodalomtudomány szakirányon), azóta irodalom- és kultúratudomány mesterképzésre jár ugyanitt. Főbb érdeklődési területei a fantasztikus történetek, valamint irodalom és film viszonya. Tanulmányai, kritikái 2012 óta jelennek meg. 

 

Horváth Imre

1966-ban született Sopronban. Tanár, irodalmár, a PTE BTK tudományos segédmunkatársa. A dramatikus és narratív teológia tárgykörében 2010-ben megjelent kötetei: A Biblia – Talentum műelemzések; szerk, ford. Narratívák (Narratív teológia).


Horváth Veronika

1990-ben született Győrben. 2009 óta publikál. A Műhely, Napút, Spanyolnátha, Pannon Tükör, Új Forrás folyóiratokban és a Hús és sakk című antológiában jelentek meg művei. Tagja a Hermaion Irodalmi Társaságnak és a Fiatal Írók Szövetségének.

Kötete: Kóborlátás (versek). AmbrooBook Kiadó, Győr, 2011


Horváth Nóra

Filozófus, művészeti író, az NYME AK oktatója, a PTE BTK Filozófia Doktori Iskola doktorandusza. Tanulmányai, kritikái, recenziói jelentek meg a Világosságban, a Műhelyben, a Pannon Tükörben. Főbb kutatási területei: az amerikai esztétika története, az esztéticizmus, George Santayana, valamint a modern művészetelméletek.

 

Jankovics Marcell

Rajzfilmrendező, grafikus, kultúrtörténész, politikus. Küzdők c. animációs filmjével 1977-ben elnyerte a cannes-i filmfesztivál Arany Pálma-díját. 1981-től az Iparművészeti Főiskolán tanított animációt. 1994-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett, majd két évvel később kinevezték a Pannóniafilm Kft. ügyvezető igazgatójává. Még ugyanebben az évben megpályázta a Duna Televízió elnöki posztját, sikertelenül. A következő évben a Magyar Iparművészeti Egyetem DLA minősítésű egyetemi magántanára lett. 1998 és 2002 között a Nemzeti Kulturális Alap elnöke volt. 1998-tól a Magyar Művelődési Társaság elnöke. 2003-tól a Fidesz Kulturális Tagozatának elnökségi tagja. 2010-ben ismét az NKA elnökévé nevezték ki.


Jenei Gyula

1962-ben született. Költő, tanár, az Eső irodalmi folyóirat (www.esolap.hu) főszerkesztője. Szolnokon él. Hatodik verseskötete: Az időben rend van (FISZ; 2011). Honlap: www.jenei.esolap.hu


Juhász Nóra

Szegeden született. 2007 óta az SZTE Bolyai Intézetének matematikus hallgatója, 2011-ben egy szemesztert ösztöndíjasként a Johannes Kepler Universität-en hallgatott Linz-ben. 2012-ben a New York Irodalmi Páholy Helyszíni Szépírói Versenyén 11:09 című novellája megnyerte a közönségdíjat. Tagja a Turczi István vezette Különjárat alkotói közösségnek.


 

Jurcan, Alexandru

1948-ban született. Kolozsvárott élő és író költő, prózaíró, a Francia Intézet igazgatója. 2012 nyarán Párizsban kitüntették irodalmi munkásságáért.


Kákonyi Lucia

1957-ben született, Budapesten. Tanár, pedagógiai szakértő és oktatáskutató-elemző. Pedagógiai szaklapokban publikál, mellette prózát ír. 2010-ben elvégezte a Magyar Író Akadémia szépíró mesterkurzusát. Tagja a FILTER írócsoportnak, mentora Turczi István.

 

Kâmuran, Solmaz

1954-ben született Isztambulban. Török prózaíró. Utóbb megjelent könyvei magyar nyelven: Eszter Kira: az inkvizíciótól az oszmán birodalomig, ford. Novák Petra, Partvonal Kiadó, 2006; Magyar: az első török nyomda magyar alapítójának kalandos élete, ford. Sipos Katalin, Napkút Kiadó, 2012.


Kántor Zsolt

1958-ban született Debrecenben. A Tevan Kiadó igazgatója volt hét évig, Békéscsabán. A Bárka folyóirat alapító főszerkesztőjeként öt évig jegyezte a lapot. Ügynökmúltját 2005-ben tárta fel az Élet és Irodalom és a Hetek hasábjain. Tandori Dezső mutatta be 1981-ben a Magyar Ifjúságban. 1993-ban jelent meg első könyve, Aggályok címmel a Magvető Kiadónál. Legutóbbi kötete: Madarak, puha gépek (Esszék Báger Gusztáv költészetéről), Tiszatáj, 2007.

 

Kele Fodor Ákos

1983-ban született Karcagon, Budapesten él. Költő, kritikus, szerkesztő. 2008 óta az Erdélyi Vándorszínház színdarabjainak szerzője és a társulat dramaturgja. Az Eső című irodalmi lap szerkesztőbizottsági tagja és a Prizma filmművészeti folyóirat szerkesztője. Tagja a József Attila Körnek. Az ELTE filozófia–esztétika szakán végzett.Kele Fodor Ákos honlapján ízelítő a kötetből:

http://kelefodorakos.wordpress.com


Kemsei István (1944)

Költő, esszéíró, kritikus. Megjelent könyvei: Arc (versek) Kozmosz, 1973; Feljegyzések lyukaszokni-korszakból (versek) Magvető, 1978; Át a szoros kapun (versek) Magvető, 1989; Más évezred (válogatott és új versek) Orpheusz, 1997; Levelek Pontusba (versek) Orpheusz, 1998; Don Juan énekei (versek) Orpheusz, 2001; Valamennyi időnk (tanulmányok) Orpheusz, 2002; Zsánerképek az autóbuszon (versek) Orpheusz, 2003; Immanuel Kant hálósipkája (versek) Orpheusz, 2006; Róka a fűzfán (esszék) Orpheusz, 2007.

Írásai többek között az Élet és Irodalom, Életünk, Hitel, Jelenkor, Kortárs, Kritika, Lyukasóra, Magyar Napló, Mozgó Világ, Műhely, Pannon Tükör, Parnasszus, Székelyföld, Új Forrás, Új Horizont című folyóiratokban jelentek meg.

Díjai, elismerései: SZOT ösztöndíj (1980), Gábor Andor-díj (1992), József Attila-díj 2002, az Év Könyve-díj (2003).


Kerber Balázs

1990-ben született Budapesten. Az ELTE klasszika-filológia–olasz szakos hallgatója és az Eötvös Collegium tagja. A József Attila Kör és az Irodalmi Sátor Egyesület tagja. Versei megjelentek az Ex Symposion, Félonline, ICA, Jelenkor, Kalligram, Kulter, Litera, Műút, Palócföld, Parnasszus, Spanyolnátha folyóiratokban.

Honlapcíme: kerberbalazs.uw.hu


Kerényi Ferenc (1944–2008)

1944-ben született Budapesten. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát. Kétszeres Madách-díjas, irodalom- és színháztörténész, egyetemi docens. Volt a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, Művészeti tárának vezetője, később a Magyar Színházi Intézet tudományos munkatársa és 1992-ig igazgatója. Az ELTE-n, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is tanított. Az MTA Irodalomtörténeti Intézetének nyugalmazott főmunkatársa volt. Kutatási területe a 19. századi irodalom, valamint a drámairodalom és a színjátszás története volt. Nevéhez fűződik Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály műveinek, illetve Madách Az ember tragédiája című művének kritikai kiadása, és a 2008-ban megjelent Petőfi- monográfia.


Kisantal Tamás

(1975–) irodalomtörténész, kritikus, a Pécsi Tudományegyetem Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszékének adjunktusa. Fő kutatási területei a 20. századi irodalom, történetírás és irodalomtörténet kapcsolatai, a holokauszt ábrázolásmódja. Több könyv szerkesztője, saját monográfiája, a Túlélő történetek 2009-ben látott napvilágot.  Irodalomtörténeti és -elméleti tanulmányai többek között az Aetas, a BUKSZ, a Jelenkor, a Literatura, a Helikon és a Műút című folyóiratokban jelentek meg.


Kiss László

1976-ban született Gyulán, jelenleg is itt él. Egykori gimnáziumában tanít magyart és történelmet, 2006 őszétől a Bárka szerkesztője. Első novelláskönyve 2003-ban, Szindbád nem haza megy címmel, a második (Árnyas utcai szép napok) a 2008-as Könyvhéten látott napvilágot. Legutóbbi kispróza-kötete, A térképnek, háttal 2010-ben, Kis és egyéb világok című kritikagyűjteménye a 2011-es könyvhétre jelent meg a FISZ Hortus Conclusus könyvsorozatában.


 Kölüs Lajos

1951-ben született. Önálló verseskötete 2011-ben jelent meg Mustármag és levendula címmel a Parnasszus Kiadónál. Jelenleg kisprózát és képzőművészeti esszéket publikál.


Madarászné Pálfy Erika

1977-ben született. Gyermekként verselt, 15-17 évesen 3 novellát publikált a Népszabadságban. Tucatnyi cikket írt a HVG-ben és más lapokban. Közgazdász, üzleti tanácsadóként dolgozik 12 éve. A műfordítást kikapcsolódásként űzi a fényképezés mellett.

 

 

Magolcsay Nagy Gábor

1981-ben született Miskolcon, Budapesten él. költő. Első kötete 150° címmel, 2009-ben jelent meg a Palatinus kiadó gondozásában. Jelenleg Metanoia című, logo-mandalákat és vizuális költeményeket egybegyűjtő kártyakönyvének keres kiadót. Ashes of Cows nevű zenei projektjével az ambient, az indusztriális és a szimfónikus rock határterületein kísérletezik. Honlapja: www.magolcsay.hu

 

 

Makai Máté

Az ELTE BTK doktorandusza az általános irodalom- és kultúratudomány programon, melynek keretében az „érzéki hagyomány”, illetve a fizikai értelemben vett, magyarán nem értelmezés útján előállt „jelenlét” fogalmának XX. századi elméleti diskurzusokkal, jellemzően a hermeneutikai filozófiára épülő irodalomtudománnyal való összeegyeztethetőségével foglalkozik. Emellett irodalomkritikusként is tevékeny, online és nyomtatott sajtóban is jelentek már meg szövegei, de írt már filmkritikát és esszét is. Legújabban pedig rövidprózával kísérletezik mégpedig azért, hogy aztán majd regényeket is írjon.

 

Matanović, Julijana  

Horvát novellista, regényíró. 1959-ben született Gradačacban. A kortárs horvát irodalom tanára a Zágrábi Egyetemen. Írásait eddig német, szerb és szlovén nyelvre fordították. 


Mechiat Zina

1991-ben született Győrött, 2011 óta az ELTE magyar szakos hallgatója. Verssel, prózával, és kritikával egyaránt foglalkozik, szövegei jelentek meg a Spanyolnáthában, a Napútban, az Új Forrásban, és a Műhelyben.

Kötete: Andersen megszökött (versek). AmbrooBook Kiadó, Győr, 2011


Mészáros Urbán Szabó Gábor

1978-ban született Győrött. Író, alkalmi kritikus. Tagja a Hermaion Irodalmi Társaságnak és a Fiatal Írók Szövetségének. Novellái közlésben: Műhely, Prae, Várhely, Új Forrás, Vár Ucca Műhely, Szőrös Kő, Napút, Irodalmi Jelen, Pannon Tükör, Spanyolnátha, Litera. Első prózakötetét az Orpheusz Kiadó jelentette meg 2009-ben, Nemmozgó címmel.

Második könyve: Bábelgép (novellák). AmbrooBook Kiadó, Győr, 2012


Mezey Alexa

Pécsett született, jelenleg Budapesten él. Egyetemi tanulmányait az ELTE magyar szakán kezdte meg, itt szerzett diplomát, jelenleg az ELTE irodalom- és kultúratudomány mesterképzésére jár. Kritikái különböző folyóiratokban 2012 óta jelennek meg.


Mező Hajnalka

Mező Hajnalka, 1978-ban született Győrött. Költő, korábban a Napút folyóiratban jelentek meg versei.


Mogyorósi László

1976-ban született Nyíregyházán. Önálló kötetei: Ugyanaz a szépség (2005); Ingajárat a valóságba (2006). Verseit, prózáit, kritikáit számos folyóirat közölte. Tagja a Magyar Írószövetségnek, a Fiatal Írók Szövetségének, a József Attila Körnek és a Szabolcsi Írók Társaságának. 2008-2009-ben NKA ösztöndíjas, 2009-ben Iserlohn Város Krónikása (Stadtschreiber). Magyar–német szakos tanári végzettsége van.

Honlapja: http://www.mogyorosilaszlo.gportal.hu


Molnár Lamos Krisztina

Budapesten született. A Kölcsey Ferenc Gimnázium francia tagozatán érettségizett, 2008-ban szerzett kultúratörténész diplomát, jelenleg az OR-ZSE Vallástudományi doktori iskolájának PhD-hallgatója, és nővérként dolgozik egy budapesti kórház belgyógyászati osztályán. Prózát, blogot, novellákat és kisregényeket ír. A Kossuth Kiadó és a Microsoft Hungary e-book pályázatán 2012-ben harmadik helyezést ért el Exit című kisregénye. Írásai jelennek meg az e-Parnasszuson, az Irodalmi Jelen antológiáiban és az Irodalmi Centrifugán. Tagja az Erlin páholy és a Filter csoport alkotói közösségének.


 

Nagy Koppány Zsolt

1978-ban született Marosvásárhelyen. Író, Budapesten él. Megjelent kötetei: Arról, hogy milyen nehéz (próza, 2000); Háromszéki utazások (útikönyv, 2002); Jozefát úr, avagy a regénykedés (regény, 2006); Nagyapám tudott repülni (novellák, 2007); Amelyben Ekler Ágostra emlékezünk (2010); Mein Grossvater konnte fliegen (novellák, 2012)


 

Novák Valentin

1969-ben született Budapesten (bővebben: www.novakvalentin.hu). Az ELTE TFK magyar nyelv és irodalom tanári szakán végzett 1997-ben. Szépírással gimnázium óta foglalkozik, rendszeresen 1993-tól publikál. Eddigi nyolc könyve jelent meg, legutóbb a Pont Kiadónál az Ecettel savanyítok (Memento Móni) című mozgássérültekről szóló novelláskötet (bővebben: www.ecettelsavanyitok.blogspot.com). 2005-ben megalapította a Kelemen Kört (bővebben: www.kelemenkor.hu). 2008-ban Fehér Klára-díjat kapott Magyar rulett című novelláskötetéért. 200910-ben MASZRE-ösztöndíjban részesült, s megírta a Sziszi című kerékpáros-regényt.

 

 

Németh Dorka

Budapesten született. Idegenvezetőként végzett, esztétika és filozófia szakra járt, és menedzser asszisztensként dolgozik évek óta. Versei, tudósításai és kritikái már jelentek meg (Ambroozia, Litera, Bárka, Prae stb), most novelláival foglalkozik inkább.


 

Novák Zsüliet

1983-ban született Mezőtúron, jelenleg Budapesten él. 2009-ben végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Karán kommunikáció-művelődésszervező szakon. Televíziós újságíró, író.


Nyakas Attila

1972-ben született, festőművész. Kaposvári művészeti körök indították el pályáján, ezután a JPTE BTK rajz szak következett Pécsett. Aktív alkotó, intenzív érdeklődéssel fordul a kultúrtörténet és vallástörténet kérdései felé.


Nyerges Gábor Ádám

1989-ben született, költő, író, az Apokrif alapító főszerkesztője. Kritikákat, esszéket 2006, verseket, szépprózát 2009 óta publikál országos folyóiratokban. Legutóbbi kötete: Számvetésforgó (Parnasszus Könyvek, Új Vizeken, 2012). Egy kisregénye jelenleg előkészületben, megjelenésre vár. Budapesten él.


Nyírfalvi Károly

1960-ban született, könyvtáros.Elsősorban versket ír, de olykor prózái is megjelennek.Legutóbbi kötete: Nyüzsgő nyugalom (e-book) Mercator Stúdió, Szentendre, 2009.


Pápay György

1978-ban született Budapesten. Magyar–filozófia szakon végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, filozófiából doktorált a Pécsi Tudományegyetemen. 2002 óta a Szépirodalmi Figyelő folyóirat szerkesztője, 2008 óta főszerkesztője. Kötete Demokrácia filozófiai megalapozás nélkül. Richard Rorty és a politikai filozófia címmel 2010-ben jelent meg a Ráció Kiadó gondozásában.

 

Papp Tibor

1936-ban született Tokajban. Költő, író, műfordító, tipográfus a párizsi Magyar Műhely egyik alapítója 1962-ben. 1985-től a nemzetközi Polyphonix Fesztivál alelnöke. 1992-től a francia írószövetség vezetőségi tagja. 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével tüntették ki, 2003-ban pedig József Attila-díjban részesült. Legutóbbi kötete: Innen el (regény, 2012).

 

 

Pataky Adrienn

 

1986-ban született Sopronban, Budapesten él. Az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola hallgatója az Általános irodalom- és kultúratudomány doktori programon. Magyar nyelv és irodalom, összehasonlító irodalomtudomány és drámapedagógia szakon szerzett bölcsész és tanári diplomát. Elsősorban huszadik századi magyar költészettel foglalkozik, kiemelten a szonettformával. 2006 óta publikál cikkeket, kritikákat, a Kortárs Online állandó szerzője, a Magyar Drámapedagógiai Társaság tagja és a Pesti Bölcsész Akadémia (http://pestibolcseszakademia.blog.hu/) egyik főszervezője.


 

Pátkai Tivadar

Költő, prózaíró.1947-ben született Sokorópátkán, 1974 óta Győrött él. Móricz Zsigmond ösztöndíjas (1979)Radnóti-díjas (1979) Könyvei: Otthonról haza (versek, Móra Kiadó, 1979),Tested utcáin (versek, Orpheusz Kiadó, 1996), Az erdei operában (gyermekversek, Hazánk Kiadó, 1999)Egy másik nyárból (versek, Felsőmagyarország Kiadó, 2007)A kőrisfa árnyéka (prózák, Hazánk Kiadó, 2008).


Petőcz András

1986-ban végzett az ELTE magyar–történelem szakán. Egyetemi tanulmányai alatt a Jelenlét folyóirat vezető szerkesztője. 1983-ban megalapítja a Médium-Art folyóiratot, művészeti akciókban vesz részt, később csatlakozik az avantgarde párizsi köréhez. 1989–92-ig a párizsi Magyar Műhely egyik szerkesztője, Magyar P.E.N Club alelnöke 2002-től, munkásságát 2010-ben lovagrendkereszttel jutalmazták. 1984 óta 34 kötetet adott ki. 2010-ben jelent meg Dimenzionista művészet című monográfiája a Magyar Műhely Kiadó gondozásában.


 Petres Csizmadia Gabriella

1981-ben született Hidaskürtön (Szlovákia). Irodalomtörténész, szakterületei: önéletírói szövegtípusok kutatása, meseregények értelmezése, irodalomtanítás módszertana. 2012-ben doktorált a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen, az önéletírói szövegek társadalmi használatáról. Jelenleg a nyitrai egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének adjunktusa.Publikációi az Irodalmi Szemlében, Opusban és a Partitúrában jelennek meg.


Pollágh Péter

(1979, Tatabánya) költő, író, esszéista, újságíró. 1987 óta ír, 1995 óta publikál. Verseit eddig szerb, bolgár, szlovák, francia és horvát nyelvre fordították le. A Magyar Írószövetség, a Szépírók Társasága, a József Attila Kör és a Fiatal Írók Szövetségének tagja. Írt filmet, tárcát, tanulmányt, esszét, publicisztikát, tudósítást, film- és tévékritikát, horoszkópot, presszófantáziát, szerkesztett könyveket, dolgozott tanárként, korrektorként és teremőrként is, volt a JAK-füzetek társszerkesztője, a Zipp.hu publicistája és alapító-szerkesztője, jelenleg a Prae folyóirat versrovatát gondozza. Tanulmányok: szociális munkás (GYTF), népművelő (BPTIF, NYME ATFK) és magyar (ELTE BTK, PTE BTK) szakokon. Legutóbbi antológiák: Az év versei 2013, Szép versek 2013. Verseskötetei: Eleve terpesz (Kortárs, 2001), Fogalom (JAK, 2005), Vörösróka (Prae, 2009), A Cigarettás (Prae, 2010). 


Prágai Tamás

Író, költő, kritikus. 1968-ban született Budapesten, Pázmándon él. Az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán magyar-angol tanári szakon 1991-ben, majd a Pécsi Tudományegyetem magyar szakán 1998-ban szerzett diplomát. 19982001 között ugyanitt PhD hallgató. Az irodalomtudomány doktora (2005), irodalomkritikai írásaiban főként kortárs költészettel foglalkozik.


 

Rónai-Balázs Zoltán

 

1970-ben született. Költő, művészeti író, a hochroth Budapest kiadóvezetője. A Magyar Írószövetség, a Magyar PEN Club, a HERMÉSZ Német Magyar Kulturális

 

Egyesület tagja. Kötetei: Urbánus poémák (versképregények, magyar, Jakatics-Szabó Veronika képeivel) Orpheusz, 2012; Das Licht hinter deiner Stirn (versképregények, német, Jakatics-Szabó Veronika rajzaival), Hochroth, 2012; TücsöksiratóCricket lament (versek, magyar-angol), Orpheusz, 2009; A Dezorient expressz (versek) Orpheusz, 2007. Antológiákban, irodalmi és képzőművészeti folyóiratokban publikál.


 

Reichert Gábor

1987-ben született Tatabányán. Az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, az Apokrif kritikarovatának szerkesztője. Tanulmányait, recenzióit többek között a Holmi, az Irodalomtörténet, a Kalligram, a Literatura és az Új Forrás folyóiratok közölték.

 

Royer, Clara

1981-ben született Párizsban, francia írónő, egyetemi oktató, kutatási területe a két világháború közötti magyar irodalom, a Sorbonne-on közép-európai irodalmat és történelmet tanít. A Csillag az első regénye, magyarul a Geopen Kiadónál jelent meg.

 

Ruști, Doina 

 

Egyik legismertebb kortárs román írónő. Bukarestben él, egyetemi oktató. Regényeit sorra fordítják német, olasz, bolgár nyelvre. Első magyar nyelvre fordított műve a Zogru (2014).

 

 

Sebestyén Ádám

1992-ben született Szekszárdon. 2011-ben érettségizett a győri Kazinczy Ferenc Gimnáziumban, jelenleg az ELTE Bölcsészettudományi Kar magyar szakos hallgatója. Versei először a Hús és sakk című antológiában jelentek meg, azóta publikál a Műhely, az Ambroozia, az Új Forrás, a Parnasszus és a Spanyolnátha folyóiratokban.


Shakespeare, William

1564–1616, angol drámaíró. Bővebben itt:

 http://hu.wikipedia.org/wiki/William_Shakespeare

 

Šimko, Dušan

Szlovák író, publicista 1945-ben született Kassán. 1968-ban Svájcba emigrált, ahol politikai menedékjogot kapott. Tanulmányait Bázelben fejezte be, ma a Bázeli Egyetem Földrajzi Intézetének docense. Publicisztikai írásai a Neue Zürcher Zeitung, a Frankfurter Rundschau, a Tages Anzeiger és a Weltwoche oldalain jelennek meg rendszeresen. Magyarul eddig három regénye jelent meg: az Esterházy lakája (Kalligram, 2002), a Kassai maraton (Kalligram, 2004), és a Japán díván (Kalligram, 2006).


 

Sirokai Mátyás

1982-ben született Tapolcán. Költő, zenész, műfordító. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Ütőhangszer szakán diplomázott. Legutóbbi kötete 2013-ban, a Libri kiadó gondozásában jelent meg A beat tanúinak könyve címmel. A Lelkigyakorlatok világirodalmi versblog szerkesztője.


 

Sociu, Dan

1978. május 20-án született Botoşani-ban. Kötetei:Jól lekötött üvegkannák, pénz még egy hétre ( Editura Junimea, 2002, Mihai Eminescu-díj), tetü testvér (Editura Vinea, 2004 ), túlzott énekek (Cartea Romaneasca, 2005) – a Romániai Írók Szövetségének legjobb verseskötetért járó díja, 2005.


Somogyi Feri

Budapesten született. Kommunikáció és bölcsész szakon végzett a Zsigmond Király Főiskolán. Televíziós újságíró. Korábban az írott sajtóban is dolgozott. 2012-ben elvégezte a Magyar Író Akadémia szépíró mesterkurzusát. Idén ő nyerte a balatonszemesi Múzsa Tábor irodalmi versenyét. Tagja a Turczi István vezette Különjárat csoportnak.


Stamm, Peter

1963-ban született Svájcban. Winterthurban él. 1990 óta szabadfoglalkozású író, újságíró. Első regénye (Agnes) 1998-ban jelent meg Zürichben és Hamburgban.   A regények mellett elbeszéléseket ír, összegyűjtött elbeszélései 2011-ben láttak napvilágot (Seerücken).


Sutarski, Konrad (sz.:1934, Poznań – Lengyelország)

1965 óta Magyarországon él. Gépészmérnök, a mezőgazdasági műszaki tudományok doktora. Lengyel diplomata, illetve magyarországi lengyel politikus volt 1990–1992, 1995–1999, végül 20012007 között, az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat háromszori elnökeként is. A Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára létrehozója (1998) és ma is igazgatója. Szépirodalmi pályáját költőként kezdte 1956-ban. Számos könyv szerzője, ezen belül hat saját verseskötet  köztük három válogatás. Több magyarról lengyel nyelvre átültetett kötetnek is a válogatója, műfordítója, többek között a „Przepowiednia czasu twego” (a mai magyar költők antológiájának, Krakkó, 1985), a „Podźwignęło się morze” (magyar egyetemes lira válogatásának, Budapest, 2000) és „Jak blisko / Mily közel” (határon túli magyar költők antológiájának, Budapest, 2007). „Az én Katynom – Mój Katyn” c. kétnyelvű dokumentumkötete 2010-ben látott napvilágot. Elismerései: Bethlen Gábor-díj (1992), a Lengyel Köztársaság érdemrendjének lovagkeresztje (2004).


Szappanos Gábor

1962-ben született Budapesten. Író, műfordító, szerkesztő, publicista. 1987-ben végzett az ELTE BTK angololasz szakán. 1987-től 1994-ig az Európa Könyvkiadó felelős szerkesztője, 1994-től szabadúszó, 1997-től 1999-ig a Nagyvilág folyóirat, 2005-től a PoLíSz rovatvezetője. Fontosabb művei: Apokrif történetek – Novellák egy hétre (Hungarovox, 1999); Szárazbabódi dekameron (Hungarovox, 2002); Ajándéknapok a túlvilágról (elbeszélések, Kráter, 2007); Csőregh Márton válogatott szenvedései (regény, Kráter, 2008). Az itt közölt regényrészlet a szerző megjelenés előtt álló második regényéből, A fekete kő rabjai-ból való.


Száraz Miklós György

Budapesten született 1958. május 19-én. József Attila-díjas (2003). Néhány fontosabb könyve: CigányokEurópa indiánjai (Bp., Helikon Kiadó, 2007); Írd fel házad kapujára... (képes judaisztikai kislexikon, Bp., Helikon Kiadó, 2004); ¡Ó, Santo Domingo! (regény-esszé, Bp. Magyar Könyvklub, 2003); Menyasszonyfátyol (kisregény, Bp., Szabad Föld Kiskönyvtár, 2001); Lovak a ködben (regény, Bp., Magyar Könyvklub, 2001); Az Ezüst Macska (regény, első kiadás: Bp., Dunakanyar 2000 Könyvkiadó, 1997).


Szegedi Kovács György

1959-ben született Szegeden. Költő. Lelkészi diplomát szerzett. 1987 óta jelennek meg versei irodalmi folyóiratokban. Legutóbbi kötete: Vére körmöm alatt (2010.) 2007 március 15-én Vörösmarty Mihály-díjjal tüntették ki.


Székelyhidi Zsolt

1973-ban született Debrecenben. Író, költő, zeneszerző, számítógépes grafikus, 2007-től a Spanyolnátha művészeti folyóirat szerkesztője, 2011-től főszerkesztő-helyettese. Kötetei: Hoz (versek, Új Bekezdés, Miskolc, 1997), Zajtalanítás (versek, Parnasszus, Budapest, 2004), Jega Jade — Háborúban született (regény, Kossuth Kiadó, Budapest, 2009), Ördöngős (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2009), Űrbe! (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2012).Az 1995-ös Miskolci Tavaszi Diáknapok különdíjasa. 2007-ben Junior Parnasszus-díjas, 2008-ban a Kossuth Kiadó regénypályázatának első helyezettje Zöllner Marcellal.

1999–2004 között a Chautauqua zenekar alkotója. Cédéje: Of Your Eyes (Hipster Sound, Szolnok, 2003). 2005-től: soundZcapa (experimentális, zaj- és ambient zene; live-act-ek, http://www.myspace.com/soundzcapa), és Sepoq zenekar (industrial metal), 2006-tól Schlafwagen (dark ambient, dark wave, experimental noise, industrial zenei projekt). 2007–2008-ban a Parnasszus online szerkesztője.

A Jelenlét50, a HogyÖt, a Hunlandia, a Miskolc KapuCíner és a Díszkosz 12 SPN-antológiák tervezője, szerzője. A Hunlandiát szerkesztőként is jegyzi. 

SPN Krú név alatt 2008-tól Berka Attilával együtt zenés irodalmi performanszok, akciók alkotója. 2011-től a vakszöveg.hu irodalmi és fotóblogot vezeti Zolkóval.

 

Szlafkay Attila

Nagyváradon született 1953-ban, ott is érettségizett egy magyar nyelvű gimnáziumban. 1984-ben szerepelt a Színkép című műfordítás-antológiában (Móra Kiadó). 1989 végén pedig Mircea Dinescutól  önálló műfordításkötetem jelent meg a Kráter Kiadó  gondozásában Titanic-valcer címen. További műfordításköteteim: Matei Visniec: Lavinában harsonával (versek, egyfelvonásosok) DunaPart,1992; Radu Tuculescu: Liftben (kispróza), Vadamosi Füzetek, 1996; Fordulatra várva (román kortárs egyfelvonásosok), Barbaricum, 1998; Bolygótelepítés (német, osztrák, svájci, szász költők), Véletlen Balett  Alapítvány, 2000; Rose Ausländer: Hieroglifák, Vadamosi Füzetek, 2004; Matei Visniec: Vendégfogadó (versek, kisprózák, egyfelvonásosok), „Fiesta” Kortárs Művészeti Alapítvány, 2004. Fordításomban mutatta be a Nagyváradi Színház Szigligeti Társulata Matei Visniec: Három nap Madox-szal című egyfelvonásosát.


Szöllősi Mátyás (1984, Budapest)

Költő, drámaíró, szerkesztő. Publikált többek közt az alábbi folyóiratokban: Alföld, Bárka, Élet és Irodalom, Jelenkor, Kortárs, Mozgó Világ, Látó, Vigilia. Tavaly jelent meg kötete Aktív kórterem címmel. Mozgó Világ-nívódíjas (2008), Örkény István drámaírói ösztöndíjas (2010). Az Újnautilus és a Parnasszus folyóiratok szerkesztője. Állapotok című kötete a Kalligram Kiadó gondozásában jelent meg 2011-ben.


Szvoren Edina 

Budapesten született 1974-ben. A 2010-ben megjelent Pertu első novelláskötete volt. Rendszeresen publikál a Jelenkorban és a Holmiban. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és Gimnáziumban tanít zeneelméletet és szolfézst. Diplomáját karvezetés szakon a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte.


 Takács Éva

1990. szeptember 20-án született Győrben, jelenleg Budapesten él. 2012-ben végzett az ELTE BTK magyar szakán, ahol az irodalom mellett művelődéstudománnyal és szerkesztői ismeretekkel is foglalkozott. Jelenleg ugyanitt folytatja tanulmányait, irodalom- és kultúratudomány mesterképzésen. Kritikái különböző folyóiratokban 2011 óta jelennek meg. 

 

Tóth Tímea

1987-ben született Komáromban. A Selye János Egyetem magyar és történelem szakos hallgatója. Szövegei jelentek meg az Opusban és a Reggeli Újságban. Gútán él.


 

Tucić, Siniša 

1978-ban született Újvidéken, ahol jelenleg is él. Eddig négy verseskötete jelent meg: Betonska koma (Betonkóma, 1996), Krvava sisa (Véres csöcs, 2001), Nove domovine (Új hazák, 2007), Metak (Golyó, 2012). A háborús kilencvenes években a rezsimellenes MAGNET nevű performer csoport tagja volt, emiatt a karhatalmak többször zaklatták, akárcsak a csoport többi tagját. Magyarul eddig a Fosszília és az Ex Symposion közölte az írásait. A most fordított versek a legutóbbi két kötetből származnak.


 

Ughy Szabina

Ajka, 1985. 04. 24. Költő, kritikus. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem végzős hallgatója, a József Attila Kör tagja. Verseit többek között a Holmi, Kortárs, Élet és Irodalom közölték. Első kötete 2011-ben az Orpheusz Kiadó gondozásában jelent meg Külső protézis címmel.

Honlapja: ughyszabina.wordpress.com


Varga Melinda

1984-ben született Gyergyószentmiklóson. Költő, újságíró. A Babeş-Bolyai Tudományegyetemen végzett. Korábban az Új Magyar Szó napilap kolozsvári riportereként, illetve az Echinox Kulturális Folyóirat társszerkesztőjeként dolgozott, jelenleg a. kultúra.hu portál munkatársa. A Bretter György Irodalmi Kör tagja. Megjelent kötetei: 6van9 (Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2009); A kék tempó (AB-Art, Pozsony, 2009).


Várnagy Márta

2009-ben végezte el a Magyar Író Akadémia szépírói, szerkesztői mesterkurzusát. Írásai megjelentek többek között a Tekintetben, az Új Forrásban, az Irodalmi Centrifugán és az E-Parnasszuson. Az Erlin Páholy és a FILTER írócsoport tagja.

 

Vass Éva Tünde

2000-ben érettségizett a Pápai Református Kollégium Gimnáziumában, majd a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolán folytatta tanulmányaimat. 2004-ben beiratkozott a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi karára, magyar szakra. Itt ismerkedtem meg alaposabban többek között a régi és a klasszikus magyar irodalommal, és ezek a területek kerültek érdeklődésem középpontjába. Foglalkoztam a retorikai hagyományok továbbélésével egy 19. század eleji pécsi életrajzgyűjtemény kapcsán, jelenleg pedig elsősorban a 19. századi magyarországi színjátszással foglalkozom, különös tekintettel annak győri vonatkozásaira.


 

Vass Tibor

 

1968-ban született Miskolcon. József Attila-díjas költő, képzőművész, a Spanyolnátha című művészeti folyóirat alapító főszerkesztője. Legutóbbi kötete: Mennyi semenni (2012).


 

Vidosa Eszter

1991-ben született Veszprémben. 2012-ben az ELTE BTK-n szerzett magyar–művelődéstudomány szakos diplomát, jelenleg ugyanitt irodalom- és kultúratudomány szakon tanul.


Viola Szandra

1987-ben született Szentesen. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának végzős magyarkommunikáció szakos hallgatója.  Az Új Átlók Művészeti Társág szépirodalmi antológiáiban jelentkezett először (Vesztőhely és menedék, 2002; Új Átlók Évkönyve, 2004; Toronyzene, 2009). Önálló verseskötete 2008-ban látott napvilágot a Stádium Kiadónál Léleksztriptíz címmel, ebben a verseken kívül művészi fotók is találhatók. A líra művelése mellett színházi és tánckritikákat is ír. Versei, kritikái eddig a Dunatükörben, a Pannonhalmi Szemlében, a Partiumban és a Zene-zene táncban jelentek meg, valamint a Táncélet portálon olvashatók.


Vosganian, Varujan

1958-ben született a romániai Craiovában, örmény családban. Költő, esszéista.


Z. Németh István

1969-ben született a szlovákiai Komáromban. Költő, író, pedagógus, a Szőrös Kő Online szerkesztője. Eddig tizennyolc kötete jelent meg különböző műfajokban, legutóbb: Kiber tér, végállomás (AB-Art Kiadó, 2010).


Zsidó Ferenc

1976-ban született Székelyudvarhelyen. Tanár, író, publicista. Németből fordít, bölcsészdoktor. Fontosabb kötetei: Szalmatánc (regény, Mentor, Marosvásárhely, 2002); Csigaterpesz(novellák, Erdélyi Híradó–FISZ, KolozsvárBudapest, 2005); Autóstoppal Európában (regényes útirajz, Pallas Akadémia, Csíkszereda, 2007). Elismerései: az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány kisregénypályázatának első díja (1999); a romániai Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíja (2004); Bálint András publicisztikai díj (2005); Móricz Zsigmond alkotói ösztöndíj (2006); Pro Juventute-díj (2007); a Hitel folyóirat és az Éghajlat Kiadó szociográfiai pályázatának megosztott első díja (2010).


Zsolnai György

Zsolnai György Budapesten született 1986-ban. A PPKE BTK-n végzett filozófia szakon. Rendszeresen publikál kritikákat, recenziókat. 2009-ben lépett be a Fiatal Írók Szövetségébe. 2010 óta a Szépirodalmi Figyelő rovatvezetője.


 


( 9 Votes )
 
  • Bíró József
  • Balázs Tibor
  • Erdős Virág
  • Ewa Lipska
  • Finy Petra
  • Kirilla Teréz
  • Kovács Bea
  • Magolcsay Nagy Gábor
  • Makai Máté
  • Mezey Alexa
  • Nagy Koppány Zsolt
  • Németh Dorka
  • Nyerges Gábor Ádám
  • Radu Aldulescu
  • Rhédey Gábor
  • Sirokai Mátyás
  • Szkárosi Endre
  • Takács Éva
  • Vass Tibor
  • Wislawa Szymborska
  • Zólya Andrea Csilla
  • Zsille Gábor
Főoldal
E-könyveink Ambroobook
Keresés
Ambroozia a facebookon
Lapteteje