logo

Oldalainkat 2 vendég böngészi

HÍREK

MEGALAKULT A MAGYAR ÍRÓSZÖVETSÉG DIGITÁLIS IRODALMI MUNKACSOPORTJA

  A Magyar Írószövetség Digitális Munkacsoportjának alapítói Király Farkas, akit egyúttal vezetőnek választottak, Sütő Csaba András, Szalai Zsolt, Vincze Ferenc és Szentmártoni János, a szövetség elnöke. A munkacsoport célja a Magyar Írószövetség modernizálásának folytatása, a versenyképesség fokozása. A digitális kultúra lehetőségeiről kiadói szakemberek, online lapok, portálok szerkesztőinek, bloggerek bevonásával rendszeres vitafórumok és ankétok megrendezésével kívánja tájékoztatni a tagságot és a szélesebb közönséget. További feladatainak tekinti az irodalmi művek digitalizálását, az archiválási rendszer egységesítését, az ’56-os virtuális emlékszoba anyagának digitális feldolgozását. Céljaik megvalósításában az online kultúrában járatos irodalmárok (Papp Tibor, Szkárosi Endre, Vass Tibor) mellett külső szakemberek bevonását is tervezik. Ennek költségeit a szövetség segítségével, valamint pályázati forrásokból fedezi majd a Digitális Munkacsoport. Bemutatkozásképp tavaszra egy figyelemfelkeltő akcióval készülnek. (Magyar Írószövetség, OS, MTI)

 
VOLLEIN FERENC SZÍNVARÁZSLAT CÍMŰ KIÁLLÍTÁSA

Vollein Ferenc, a MOL ÚJ Európa Alapítvány Tehetségtámogató Program győztese, Zalaegerszeg MJV művészeti ösztöndíjasa, a Zalaegerszeg-Landorhegyi Általános Iskola 8. osztályos tanulója Színvarázslat című kiállításának megnyitójára 2014. január 24-én (pénteken) 17 órától kerül sor a Győr-Szabadhegyi József Attila Művelődési Házban(9028 Gyõr, Móra F. tér 1., tel./fax: 421-740). Köszöntőt mond: Rózsavölgyi László, Győr MJV Oktatási-, Kulturális-, Sport- és Turisztikai Bizottságának elnöke: A kiállítást megnyitja: Szalai Zsolt költő, kritikus. Közreműködnek: a Kodály Zoltán Általános Iskola tanulói. A kiállítás február 26-ig hétköznap 10-16 óráig látogatható.

 

 
A HÁBORÚ ÉS HÁBORÚ TELJES KIADÁSA MEGJELENT KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ 60. SZÜLETÉSNAPJÁRA

Krasznahorkai László 60. születésnapjára a Magvető megjelentette a Háború és Háború című regény javított és teljes kiadását. Az író elmondta: a kötetben helyet kapott a Megjött Ézsaiás című, a regény előzményének is tekinthető levél, emellett számos apróbb javítást is végrehajtott a szövegen. A hatvanadik születésnapról szólva megjegyezte, hogy a kerek évfordulót programsorozattal ünneplik K.L. 6.0 címmel, ennek keretében január 21-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban hat kiváló kritikus arra a kérdésre keresi majd a választ, hogy hol van Krasznahorkai helye a magyar irodalomban, ezután az ELTE szervez felolvasóestet, majd a Szépművészeti Múzeumban Krasznahorkai László egy performansz keretében mutatja be a The Bill címen megjelentetett angol nyelvű kötetét Palma Vecchióról. Végül március 10-én a Rózsavölgyi Szalonban Jeles András rendezi azt a búcsúestet, amelyen Eszenyi Enikő, Fullajtár Andrea, Máté Gábor és Gelányi Bence mutatják be Krasznahorkai László irodalmi univerzumát. (MTI)

szantai borito

 Az év gyerekkönyve  (Erdélyi Magyar Írók Ligája)

Szántai János A Jó, a Rossz, a Csúnya és egyéb mesebeli párbajok

BALÁZS TIBOR PDF Nyomtatás
FacebookGoogle bookmark


Tallózás Júlia periratában

 

P r e a m b u l u m

 

Tisztelt Ügyvédnő!

Kedves Júlia!

A Ptk. (Poétikai Törvénykönyv)

1. paragrafusa szerint

Önt hűtlen kezelés

gyanújával vonják perbe.

 

A vád: hanyagul vét a lelke ellen.

 

Nekem lelkéért kell perelnem.

 

(1)

 

De hogy én

védhessem Magát,

hadd legyek

– mint ez ügy – excitált.

 

(2.)

 

Ön félti lelkét: e görög vázát…

Össze ne törjön! Hasonmását

állítja ki etruszk vermekben.

 

A mai tárlatmegnyitóján

művének adózom egy sorral,

mondjuk: a laudációval:

 

„Magát dicséri, hogy elkészült

lelkéből ez a pazar hamisítvány.”

 

Megérinteném. Összetört-e,

avagy a biztonsági példány

törhetetlen marad örökre?

 

(3.)

 

Egyetlen kérdés marad nyitva:

Az eredetivel mi lészen?

 

Elhelyezi egy svájci széfben,

hová fényestül berekeszti?

Reácsapja a ragyogását,

mellyel periratomon átlát?

 

Díszőrségben délceg helvétek

s bevándorolt helóták őrzik.

Ügyvédnő, ez már súlyos vétek!

 

(4.)

 

S mit meg nem tesz Maga, Szépasszony,

hogy e műkincs honi maradjon…

 

Pántlikás ládában e váza,

lepereg róla égi máza,

s amivel istenek bekenték,

lepattogzik róla a festék.

 

(5.)

 

Titkos e váza

földi útja,

boldog, ki ezt

Önnel befutja.

 

(6.)

 

Menti transzcendens

reszketéstől

s a vizuális szenny

egétől.

 

(7.)

 

Fauszttal csak zsebre egyeztet:

Doktor, fuvar lesz,

itt a szajré,

tegyünk egy kört, meglesz a lóvé,

fussunk egy Mennyet!

 

(8.)

 

Ön – ökoprogram keretében –

(agyagból vétettünk egészen?)

kimenti, elrejti, kirakja

képzeletbeli vadonokba,

ahol - miközben benövi -,

rá is fonnyad, bűzlik a repkény,

s délibábot kihűtő estén

honi fagyöngyök hullnak rája,

orrfacsaró lesz ez a váza.

 

Innét titkon teleportálja

törzsi lázongás kávészünetében,

oda, hol nem égetik lázak,

hol ráfagy a sarkövi holdfény.

 

Majd egy májusi hajnalocskán

mediterrán vizekbe mártja:

sziréncsempésznek – odaátra.

 

S viszi is tovább. Feddhetetlen

e műkincs-mentő műveletben…

 

(9.)

 

De Ügyvédnő! Ne rémisztgessem…

Holt lelkeket cipel az író,

mondjuk: Gogol, de inkább Ibsen,

ki túlemancipálta Önt is – itt lenn.

 

(10.)

 

Júliám! Bár félti e görög vázát,

ím, hajszálvékony repedések

jelzik, hogy széthullhat. Hélas!

 

És volt és hol-nem-volt Hellász!

 

(11.)

 

Tisztelt Ügyvédnő!

 

Fentiek summázataképpen –

a tényállás, amire int,

s a perirat szelleme szerint:

 

Ön hűtlenül el-elcseréli

lelkét – és annak mását éli.

 

(12.)

 

Hát védekezzen, Advocata,

vagy adja fel, s adja ide

e vázát,

hitetlenül, de tegye le

e hitvány költő kezibe!

 

Versembe – puccosan – hadd rakjam ki,

s hogy soraimat összerázza,

legyen e poémám piárja!

 

E versből csak Ön mentheti ki:

 

Advocata Angelii.

Angelii.


( 12 Votes )
 
  • Bíró József
  • Balázs Tibor
  • Erdős Virág
  • Ewa Lipska
  • Finy Petra
  • Kirilla Teréz
  • Kovács Bea
  • Magolcsay Nagy Gábor
  • Makai Máté
  • Mezey Alexa
  • Nagy Koppány Zsolt
  • Németh Dorka
  • Nyerges Gábor Ádám
  • Radu Aldulescu
  • Rhédey Gábor
  • Sirokai Mátyás
  • Szkárosi Endre
  • Takács Éva
  • Vass Tibor
  • Wislawa Szymborska
  • Zólya Andrea Csilla
  • Zsille Gábor
Főoldal
E-könyveink Ambroobook
Keresés
Ambroozia a facebookon
Lapteteje