logo

Oldalainkat 2 vendég böngészi

HÍREK

MEGALAKULT A MAGYAR ÍRÓSZÖVETSÉG DIGITÁLIS IRODALMI MUNKACSOPORTJA

  A Magyar Írószövetség Digitális Munkacsoportjának alapítói Király Farkas, akit egyúttal vezetőnek választottak, Sütő Csaba András, Szalai Zsolt, Vincze Ferenc és Szentmártoni János, a szövetség elnöke. A munkacsoport célja a Magyar Írószövetség modernizálásának folytatása, a versenyképesség fokozása. A digitális kultúra lehetőségeiről kiadói szakemberek, online lapok, portálok szerkesztőinek, bloggerek bevonásával rendszeres vitafórumok és ankétok megrendezésével kívánja tájékoztatni a tagságot és a szélesebb közönséget. További feladatainak tekinti az irodalmi művek digitalizálását, az archiválási rendszer egységesítését, az ’56-os virtuális emlékszoba anyagának digitális feldolgozását. Céljaik megvalósításában az online kultúrában járatos irodalmárok (Papp Tibor, Szkárosi Endre, Vass Tibor) mellett külső szakemberek bevonását is tervezik. Ennek költségeit a szövetség segítségével, valamint pályázati forrásokból fedezi majd a Digitális Munkacsoport. Bemutatkozásképp tavaszra egy figyelemfelkeltő akcióval készülnek. (Magyar Írószövetség, OS, MTI)

 
VOLLEIN FERENC SZÍNVARÁZSLAT CÍMŰ KIÁLLÍTÁSA

Vollein Ferenc, a MOL ÚJ Európa Alapítvány Tehetségtámogató Program győztese, Zalaegerszeg MJV művészeti ösztöndíjasa, a Zalaegerszeg-Landorhegyi Általános Iskola 8. osztályos tanulója Színvarázslat című kiállításának megnyitójára 2014. január 24-én (pénteken) 17 órától kerül sor a Győr-Szabadhegyi József Attila Művelődési Házban(9028 Gyõr, Móra F. tér 1., tel./fax: 421-740). Köszöntőt mond: Rózsavölgyi László, Győr MJV Oktatási-, Kulturális-, Sport- és Turisztikai Bizottságának elnöke: A kiállítást megnyitja: Szalai Zsolt költő, kritikus. Közreműködnek: a Kodály Zoltán Általános Iskola tanulói. A kiállítás február 26-ig hétköznap 10-16 óráig látogatható.

 

 
A HÁBORÚ ÉS HÁBORÚ TELJES KIADÁSA MEGJELENT KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ 60. SZÜLETÉSNAPJÁRA

Krasznahorkai László 60. születésnapjára a Magvető megjelentette a Háború és Háború című regény javított és teljes kiadását. Az író elmondta: a kötetben helyet kapott a Megjött Ézsaiás című, a regény előzményének is tekinthető levél, emellett számos apróbb javítást is végrehajtott a szövegen. A hatvanadik születésnapról szólva megjegyezte, hogy a kerek évfordulót programsorozattal ünneplik K.L. 6.0 címmel, ennek keretében január 21-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban hat kiváló kritikus arra a kérdésre keresi majd a választ, hogy hol van Krasznahorkai helye a magyar irodalomban, ezután az ELTE szervez felolvasóestet, majd a Szépművészeti Múzeumban Krasznahorkai László egy performansz keretében mutatja be a The Bill címen megjelentetett angol nyelvű kötetét Palma Vecchióról. Végül március 10-én a Rózsavölgyi Szalonban Jeles András rendezi azt a búcsúestet, amelyen Eszenyi Enikő, Fullajtár Andrea, Máté Gábor és Gelányi Bence mutatják be Krasznahorkai László irodalmi univerzumát. (MTI)

szantai borito

 Az év gyerekkönyve  (Erdélyi Magyar Írók Ligája)

Szántai János A Jó, a Rossz, a Csúnya és egyéb mesebeli párbajok

ambroozia.hu
SZALAI ZSOLT

elvalaszto black

Vollein Ferenc győri kiállítása elé

 

Egy fiatal művész kiállítása mindig kitüntetett esemény, azonban még különlegesebbé teszi ezt, ha egy nyolcadik osztályos, tizennégy éves fiatalember (immár több mint huszadik) önálló tárlatáról van szó. Vollein Ferenc gyermekként, kamaszként rendkívüli tehetséget, sőt érettséget mutat, magyarországi és nemzetközi elismerései, elnyert ösztöndíjai jól jelzik, hogy nem mindennapi pályakezdésről van szó. A mai kiállítás pedig annak a következő időszaknak az egyik első állomása, amikor is a tágabb otthonból elindulva, Zalaegerszeg, Keszthely, a Balaton környékének több települése után máshol is bemutatkozik, eddigi munkásságának legjavát tárva a közönség elé.

3


Bővebben...
 
VASS TIBOR

 elvalaszto black


 < Bibinke és > a vörhenyes macska Bereken

 Készecske A Nagy Bibinből

 

Eljön a vörhenyes macska, eljövik.

Szőrszün-vörhenyével tűn föl a színen,

ikjei kopottak a szünszőrrel többhelyütt.

A panziószoba világot jelentő deszkáin oson,

nem a kopott szőrszün,

hanem a vörhenyes macska az eddig is töbhelyütt iktatott színével,

fonákjával sem először jár itt, ahogy én sem,

írtam már pár színt, csuklottam is tíznél többször panziószobában.


Bővebben...
 
DOINA RUȘTI

 elvalaszto black

 Zogru

(részlet)

 

15. A kapu platánfájából kiszabadulva első gondolata az volt, hogy eljusson Comoşteni-be, akkori nevén Coteni-be. Persze nem ért oda rögtön. A tűzvész éjszakáján haláltusáját vívva vonszolta el magát a tó partjára, ösztönös borzalommal gondolva arra, hogy beleeshet a vízbe. Akárcsak első alkalommal, most is kígyózó, ám ezúttal színtelen ár volt, melynek ragyogása a nap fényében meg-megcsillanó vízéhez hasonlított. Nézegette magát a tó tükrében, és megindította Pampu hullámzó képe és szelíd szeme. Valójában a saját magáról alkotott kép volt ez, amelyet egyedül ő volt képes látni, és amelyet istenigazából 1733 körül látott egy pompás bálon, amikor szinte egy órán keresztül nézte magát egy nagy tükörben, melyben a táncoló párokat úgyszintén látta, míg nyilván ők nem látták, amint ott áll vékonyka, fonalszerű testével, kocsonyaszerű szárnyával, melyen Pampu  belevésett képe tündökölt. Őt senki nem látta, ám ha valaki erősen a tükörre összpontosított volna, figyelmen kívül hagyva a saját visszatükröződését, előbb-utóbb talán észreveszi a törékeny árnyékhoz hasonló képet, mely tulajdonképpen Pampu fénylő arca volt.  


Bővebben...
 
PÁL JUDIT

 

elvalaszto black

 

Online barokk – Olasz költészet a 20. század második felében

 

(Sallay Géza – Szkárosi Endre szerk.: Online barokk – Olasz költészet a 20. század második felében, Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 2012)

 

Akárcsak a legtöbb nagy korszak, a Secondo Novecento – azaz a 20. század második felének olasz irodalma – sem ragadható meg egyetlen, éles határvonaltól indulva. Ahogy magunkról sem tudjuk teljesonline barokk bizonyossággal megállapítani, melyik pillanatban váltunk felnőtté, úgy a művészeti ágakon belül megjelenő irányzatok, mozgalmak, kifejezésmódok is hosszú és összetett folyamatok eredményei, számos – olykor jobban, olykor kevésbé beazonosítható, de tagadhatatlan – előzménnyel és kölcsönhatással. Mindezek ellenére talán mégis megállapíthatjuk, hogy 1945 – a 20. század történetének egyik kikerülhetetlen évszáma – az olasz líra szempontjából is jelentős dátum.


Bővebben...
 
  • Bíró József
  • Balázs Tibor
  • Erdős Virág
  • Ewa Lipska
  • Finy Petra
  • Kirilla Teréz
  • Kovács Bea
  • Magolcsay Nagy Gábor
  • Makai Máté
  • Mezey Alexa
  • Nagy Koppány Zsolt
  • Németh Dorka
  • Nyerges Gábor Ádám
  • Radu Aldulescu
  • Rhédey Gábor
  • Sirokai Mátyás
  • Szkárosi Endre
  • Takács Éva
  • Vass Tibor
  • Wislawa Szymborska
  • Zólya Andrea Csilla
  • Zsille Gábor
Főoldal
E-könyveink Ambroobook
Keresés
Ambroozia a facebookon
Lapteteje