HÍREK
MEGALAKULT A MAGYAR ÍRÓSZÖVETSÉG DIGITÁLIS IRODALMI MUNKACSOPORTJA |
A Magyar Írószövetség Digitális Munkacsoportjának alapítói Király Farkas, akit egyúttal vezetőnek választottak, Sütő Csaba András, Szalai Zsolt, Vincze Ferenc és Szentmártoni János, a szövetség elnöke. A munkacsoport célja a Magyar Írószövetség modernizálásának folytatása, a versenyképesség fokozása. A digitális kultúra lehetőségeiről kiadói szakemberek, online lapok, portálok szerkesztőinek, bloggerek bevonásával rendszeres vitafórumok és ankétok megrendezésével kívánja tájékoztatni a tagságot és a szélesebb közönséget. További feladatainak tekinti az irodalmi művek digitalizálását, az archiválási rendszer egységesítését, az ’56-os virtuális emlékszoba anyagának digitális feldolgozását. Céljaik megvalósításában az online kultúrában járatos irodalmárok (Papp Tibor, Szkárosi Endre, Vass Tibor) mellett külső szakemberek bevonását is tervezik. Ennek költségeit a szövetség segítségével, valamint pályázati forrásokból fedezi majd a Digitális Munkacsoport. Bemutatkozásképp tavaszra egy figyelemfelkeltő akcióval készülnek. (Magyar Írószövetség, OS, MTI) |
VOLLEIN FERENC SZÍNVARÁZSLAT CÍMŰ KIÁLLÍTÁSA |
Vollein Ferenc, a MOL ÚJ Európa Alapítvány Tehetségtámogató Program győztese, Zalaegerszeg MJV művészeti ösztöndíjasa, a Zalaegerszeg-Landorhegyi Általános Iskola 8. osztályos tanulója Színvarázslat című kiállításának megnyitójára 2014. január 24-én (pénteken) 17 órától kerül sor a Győr-Szabadhegyi József Attila Művelődési Házban(9028 Gyõr, Móra F. tér 1., tel./fax: 421-740). Köszöntőt mond: Rózsavölgyi László, Győr MJV Oktatási-, Kulturális-, Sport- és Turisztikai Bizottságának elnöke: A kiállítást megnyitja: Szalai Zsolt költő, kritikus. Közreműködnek: a Kodály Zoltán Általános Iskola tanulói. A kiállítás február 26-ig hétköznap 10-16 óráig látogatható.
|
A HÁBORÚ ÉS HÁBORÚ TELJES KIADÁSA MEGJELENT KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ 60. SZÜLETÉSNAPJÁRA |
Krasznahorkai László 60. születésnapjára a Magvető megjelentette a Háború és Háború című regény javított és teljes kiadását. Az író elmondta: a kötetben helyet kapott a Megjött Ézsaiás című, a regény előzményének is tekinthető levél, emellett számos apróbb javítást is végrehajtott a szövegen. A hatvanadik születésnapról szólva megjegyezte, hogy a kerek évfordulót programsorozattal ünneplik K.L. 6.0 címmel, ennek keretében január 21-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban hat kiváló kritikus arra a kérdésre keresi majd a választ, hogy hol van Krasznahorkai helye a magyar irodalomban, ezután az ELTE szervez felolvasóestet, majd a Szépművészeti Múzeumban Krasznahorkai László egy performansz keretében mutatja be a The Bill címen megjelentetett angol nyelvű kötetét Palma Vecchióról. Végül március 10-én a Rózsavölgyi Szalonban Jeles András rendezi azt a búcsúestet, amelyen Eszenyi Enikő, Fullajtár Andrea, Máté Gábor és Gelányi Bence mutatják be Krasznahorkai László irodalmi univerzumát. (MTI) |
ZSÁVOLYA ZOLTÁN |
Fokozhatatlan
Nehéz megtalálni, legalábbis elvileg, a tisztes önmegvalósítás s közösségiség, közelebbről család- centrikusság egyensúlyát… Gyakorlatilag már sokkal könnyebb, a „praxis” ugyanis mintegy önkéntelenül adja magát, járja a saját útját, és ott minden „járható” egyúttal, ami történetesen bejáródik valaki által; benne „lehet” és „szabad” ideálisan egybeesik; nem szégyenülhet, ami valósul. Mert, igenis, csodás lehet az ünnepi, ajándékozó nagybeszerzés akár önmagunk számára is! A példa rá: veled akkor, ott vásároltam be, a kereskedelem egyik pláza-templomában bóklászva, valamelyik szentidőben; amikor legalábbis olyan voltam, mintha lenne valami húsz, meg egy minimum tizenhét éves gyermekem – lehetőleg: fiam, tiszteletlen, akik előtt „indokolnom” kéne téged –, hiszen „papírforma szerint” bármelyikükhöz jobban illenél. Nos, mára életformám felszíne, észlelhető sajátosságai, momentumai, részletei szerint pont olyan is vagyok, hajszálra, akárha huszonöt s huszon- két esztendős lenne két srácom… Kiröptetve mindegyik, én az anyjuktól elválva, éppenséggel nyitottan új házasságra is, de nem muszáj ennyire hinnem a „patriarchálizmus emez alap- intézményében”… Ám ha mégis, hát bőséggel lehetne oldani a szokványos házi munkamegosztás fantáziátlan szigorúságát: mosni úgyis gép kell már, nem marjul ki a kéz, különben is, feltaláltak mindenféle kenőcsöt, amúgy pedig az öblítésre kifuttatott történések barack, jázmin, esetleg Coccolino illatharmóniáját adják, nem nátronlúg szagát, ha érthető; a kismackónál lehet gondolni új csecsemőre is… A főzésről ne is beszéljek! Ott párolás, fűszerezés, ízesítés „költeményeit” lehet összehoznom, rá maximum kis zöldség: a „felnövök-e valaha egyáltalán?” kérdése (minden szénhidrátot letilt az orvos). Mi az élet végül is?, mi az életbölcsesség, a létezés „szépséges” módjának környékére vonatkoztatva? – Hogyha még valóságos, szövegalapú költeményeket is lehet írni minderről, hát, az fo-koz-ha-tat-lan!
PokolkörökSzalai Zsoltnak A szerelem – kissé már túlhaladottan? – harminc, negyven, ötven körül, jujj!, majd a szerelem hatvan táján, azután hetvenhez érve, óh!, mi pikáns, és még nyolcvan fölött is. Végül az utolsó leheletben úgyszintén. Meg- pihenni mikor lehet a fene nagy tropikális dresszúrában? – Öregem, láttam azt a pajtaszerű bejárati kaput, templomé, mely előtt Dante észlelte Beatrice objektumát… Szűk, tizen- harmadik századi „lakótelep”-utca, homlokzatai között legalább két méter táv, s deszkát mintha már Bocciaccio fektetgetne keresztbe a szemközti ablakok felé. (Libbenő, meg nem írt novella ébredez’…) Hát, Petrarca mármost, közbül, hol marad hájas, vén Laurájával, meg- annyi ágyasával, zabijával, a lélekről latin nyelven írt értekezéseivel? Később Akakij Akakijevics meg… („meg hát!”) meglátott egy kivillanó női bokát, és – haj, tisztesség! – megvadult menten a szentem. Jelentem, hát, az utolsó „pokolkör” akkor fordul be, önmagába, mikor a bölcs Updike-nál az öreg, nyugdíjas nagypapa hosszú idő után ismét fogamzóképes nők társaságában utazik hajókirándulásra. Folyó ugyan, ám ki szavatol azért, mégis, nem tenger-e?! Regény és regénykék
Időről időre regénykéket ír, olyan természetesen, miként Róma történelmet valaha, mármint ekkor-akkor egyet-egyet emez irodalmi-életes műfajból. De mikor kifejezetten a szerelemről írt regényt, hát, azt valami tucat évig szenvedte: fektette, megújra előszedte, kétkedve tologatta félre, végül inkább csak becsületből fejezte be… – Nem lehet igazából! Ha ugyanis az elbeszélő próza mélyén tulajdonképp az értekezés titkon, akkor ennél a témánál kibukik a lehetetlenség: nincsen semmi tudományos alapja azon meghatározásnak, és kritérium sem arra, hogy – mondjuk – amaz ominóz’ hét esztendő plusz nem-egészen-újabb-hét lehet még. De azért: majdnem. (Tehát a meseszám bűvölete szól, ám önkényes igazsággal, itt: „Lekerekíted, Józsikám-Lacikám, valahol a tizenharmadik évben!”)
Eltérő erők kritikája
Próbáltam Lé és tüdőm elveit követni, „önnön bestiál-kifejlesztés a tehetősség valamint a testi erő viszonylatában…”, de akárhogy is kedélyeskedtem a magam alkotta fiktív és tréfásnak szánt szabályrendszerrel a való élet komorabb területén szintén, mégis te bizonyultál erősebbnek; az igaz, nem éppen ellened irányultak törekvéseim, és nem épp izmosság terén győztél le, mégis, tagadhatatlan: legyőztél, így most az erkölcsmester szavával csak annyit kérdeznék: „Én, ember, »embered«, mit remélhetek?! Miben bízhatom még? Mentségemre.” ( 4 Votes ) |