Az otthontalanság mindennapjai

(Oravecz Imre: Kaliforniai fürj. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2012)

Amikor 2007-ben megjelent az Ondrok gödre, Oravecz Imre regénysorozatának első kötete, a kritikák jelentős része nagyjából a korábbi, Szajla-versekkel és a Halászóember-kötettel megkezdett magánmitológia, szülőfalu-tematika felől olvasta a művet. A könyv éppen azzal lehetett meglepő, hogy az Oravecz-versekkel kapcsolatban többször (magától a szerzőtől is) emlegetett hiperrealista szemléletmódot a nagyregény formába oltva vitte tovább, így olyan vállalkozásba kezdett, amely a 21. században éppen ódivatúsága miatt igen bátornak számíthat. Ugyanis az Ondrok gödre egységes formába öntötte azokat a töredékeket, emlékdarabokat, falusi legendákat, amelyek a korábbi versekben elő-előjöttek (akkor még jórészt egy kvázi-önéletrajzi tematikán belül), és néhány emberöltőt visszalépve megírta a falu történetét egy valós-fiktív család históriáján keresztül. Fiktív családregény lett, ugyanis a könyv végén a szerző leszögezi, hogy a szereplők kitaláltak, ám közben nehéz nem a valós família történeteként olvasni, hiszen a névegyezésen túl (az Árvai az Oravecz név fordításaként is felfogható), a szerzői interjúkból ismert családi vonatkozásokig-utalásokig sok elem buzdít egy referenciálisabb olvasatra. Annál is inkább, mert a könyv éppen azzal vált újdonsággá, hogy napjaink posztmodern szövegirodalmára látszólag fittyet hányva afféle klasszikus regénystruktúrát hozott létre: világot épített, van története, jellemei, megfogható, földszagú (mint parasztregény, többszörösen is az) – vagyis csupa olyasmi, ami nem éppen (vagy nem így) jellemzi napjaink irodalmát.A Kaliforniai fürj az előző regény folytatásaként ott kezdődik, ahol az Ondrok gödre véget ért: Árvai István és családja kivándorol Amerikába, hogy terveik szerint néhány évet ott töltsenek, és némi pénzt összegyűjtve visszamehessenek Szajlára, ahol majd földet vásárolva folytathatnák a korábbi (és az első regény által olyan pontosan leírt) életet. A mű nagyjából a századfordulótól a gazdasági világválságot megelőző évekig mutatja be, hogyan boldogul az Árvai család: István előbb Ohióban egy vasöntödében, majd Kaliforniában az olajmezőkön dolgozik, de a kívánt pénzösszeg nem akar összegyűlni, és az egyre népesebb família szépen lassan beletörődik a kint maradásba.Egy, témájában a kivándorlásra és a magyarok külföldi életére koncentráló regénynél adódhatnak bizonyos alapelvárások, vagy lehetséges olvasási stratégiák. Az egyik, egyfajta aktualizáló olvasat, amely a hajdani kitántorgott elődeink bemutatásában napjaink emigrációjával lát párhuzamot. Bár nem igazán hinném, hogy Oravecznek ilyen intenciói lettek volna a regénnyel, de kétségkívül a téma aktuális, és egy, esetlegesen naivabb olvasói attitűd valamiféle karrierregény elvárással közelíthet a szöveghez (mintegy önnön vágyait és terveit is belelátva). A másik kézenfekvő elvárás vagy irodalmi kód az illúzióvesztés narratívája lenne: mondjuk Steinbeck Érik a gyümölcs című regénye nyomán a munkásélet nyomorának, a kizsákmányolásnak, a vágyak semmivé válásának ábrázolása (egyébként egy interjújában Oravecz maga is utalt még az előző kötettel kapcsolatban a steinbecki hatásra). Magyarul (és bevallom, mindkét stratégia többé-kevésbé saját előzetes olvasói elvárásaimból származik) egy Amerika-regénytől várhatunk karriertörténetet és/vagy bukástörténetet. A Kaliforniai fürj azonban egyik sem: ugyanúgy nem teljesíti be ezeket az elvárásainkat, ahogy az Ondrok gödre sem akart a paraszti életet romantizáló vagy deheroizáló képe lenni, hanem egyszerűen csak bemutatta a mindennapokat, Árvai János küzdelmeit, boldoguláskísérleteit, nagy csúcs- és mélypontok nélkül. Itt is lényegében ugyanez történik: az Árvai család nem csinál karriert, nem gazdagszik meg, de nem is megy tönkre, hanem élik a mindennapi életüket, dolgoznak, gyerekeket nevelnek, és egy idő után belátják, hogy már nincs hova és nincs miért hazamenniük.Ahogy már az előző regényben megszokhattuk, Oravecz leírásai nagyon pontosak, részletezőek: alapvetően megfigyelhető a regényben egy olyan, talán ódivatúnak ható igény, hogy az általa ábrázolt világot uralni tudja. A külföldi magyarok szokásaitól, lakhelyétől a kohászat pontos mechanizmusán át az olajbányászatig és a földtani ismeretekig annyi minden kerül szóba, hogy az olvasó tényleg képes belakni a regénybeli univerzumot, a szöveg valamiféleképpen létrehozza a világ birtokolhatóságának illúzióját. Mindezt ugyanúgy teszi, ahogy az első kötet: azaz színleg egyrészt a 19. századi nagyrealista regények, másrészt (és még inkább) az 1930-as évek szociográfiairodalma nyomdokain halad, mindent leír, amit fontosnak tart. Ám közben olyan elbeszélőt mozgat, aki későbbről, a mából látja az eseményeket, azaz alapvetően nem csak leír, hanem közvetít is. Történelmi regénynek is mondhatnánk, illetve valahogy úgy számol el a történetvilág idegenségével, és úgy próbálja közelebb hozni hozzánk, mint mondjuk Spiró Fogságának szándékosan anakronisztikus elbeszélője. Talán távolinak tűnhet a párhuzam, de nem annyira a két regény rokonságát, mint inkább a megoldás finomságát akarom érzékeltetni vele: Oravecz elbeszélője tisztában van a távolsággal és az események teljes közvetíthetetlenségével, ám mindezt nem reflektálja olyan nyíltan, mint sok manapság divatos történelmi vagy közelmúlt regény Márton Lászlótól Garaczin át Kukorellyig. Itt nem a múlt megfoghatatlanságának tapasztalata a domináns, hanem a közvetítés heroikus küzdelme, a regény- és történelmi világ belakására tett kísérlet. Hogy még egy párhuzamot vonjak: a szociográfiai hagyomány mellett a két regény akár olyan kvázi mikrotörténeti kísérletként is felfogható, amely talán nem tudatosan, de a kortárs történetírás bizonyos irányzatai mentén halad, a mikroleírásokra, az átlagember hétköznapi tapasztalataira helyezve a hangsúlyt.A mű az Ondrok gödréhez képest leginkább tematikájában hoz újat: bár mindkettő egy számunkra távoli tapasztalatot próbál meg közvetíteni, itt ez az idegenség még erőteljesebb. Míg az előző regény a paraszti élet már letűnt, és jórészt csak irodalmi szövegekből és más kulturális forrásokból ránk hagyományozódott (igencsak sokféle előfeltevéssel, ideológiával terhelt) világát mutatta be, addig a Kaliforniai fürj kultúrák találkozását, az idegenbe vándorolt, saját kultúrájától, nyelvétől, hagyományától megfosztott magyar munkások radikális idegenségét ábrázolja. Ebből a szempontból tulajdonképpen az első regény a második előtanulmányaként is funkcionálhat, amennyiben az Árvai család elhagyatottságát, kulturális idegenségét az Ondrok gödre szajlai otthonossága, a paraszti léthez való tartozás készítette elő. Ám míg az elsőben a szöveg mintegy kínosan ügyelt arra, hogy mindenféle parasztromantikát mellőzzön (elsősorban az apa, János zsarnoki alakja, valamint a családtagok kommunikációképtelensége, magánya miatt), itt a család összetartó egységként sokkal jobban funkcionál, István és felesége képesek valódi közösséget alkotni, és még a gyermekek alapvető amerikanizálódása és elszakadása után is valamiféle közösséget őrizni.A regény tehát a mikrovilág eseményeire koncentrál, és alapvetően két elbeszélői nézőpontot váltogat szinte észrevétlenül: általában az említett korunkbeli, az eseményekkel tisztában lévő mindentudó narrátor hangját halljuk, amely időnként átcsúszik valamelyik főszereplő (leggyakrabban István) perspektívájába, és e belső foklaizációs eljárás révén sikerül Amerika idegenségét közvetíteni. A mindentudó narrátor teljességigénye azonban relatív: alapvetően a szereplők mikroperspektívája determinálja az ő szemléletmódját is, azt és annyira írja le, ami a szereplőknek lényeges, ami életüket meghatározza. Magyarul a szöveg egy, a család és az amerikai történelem szempontjából is fontos korszakot fog át, de például a történelmi események csak annyiban jelentősek, amennyiben az Árvai família számára azok voltak. Így a például kisebb-nagyobb gazdasági válságok sokkal erőteljesebb szerepet kapnak, mint mondjuk az első világháború, mivel az előbbiek igen meghatározóak a család életében (hiszen István munkája és mindennapi kenyere válik bizonytalanná miattuk), a háború pedig inkább csak mint hír, a hazautazást megakadályozó tényező (és az amerikaiak idegengyűlöletét gerjesztő apropó) válik fontossá. Azaz a regény egyszerre kíván valamiféle teljességigénnyel, a korabeli világ egészének leírásával fellépni, illetve, ezzel párhuzamosan vállalja szűkített nézőpontját: az idegenbe szakadt Árvai család életvilágát írja le, és szinte tudósi pontossággal igyekszik rekonstruálni azokat a tényezőket, amelyek ezt a mikrokörnyezetet meghatározták. Van abban valami imponáló, ahogy a regény – akárcsak az első kötet – ismét nekirugaszkodik, hogy feltárjon egy letűnt világot, s az olvasót olyan részletgazdagság leírásokkal árassza el, amelyek állhatnak bár távol tőle, mégsem válnak unalmassá. Bevallom, alapvetően kevéssé érdekel a vaskohászat csínja-bínja (ahogy, az előző regényre visszautalva, a háromnyomásos gazdálkodás sem éppen a szakterületem), ám Oravecznél e részek mégsem unalmasak vagy könyvszagúak; a leírások, nem válnak idegen testekké, hanem pontosan attól nyernek jelentőséget, hogy a szereplőknek fontosak – bár ők nem tudnák ilyen alaposan, összeszedetten leírni környezetüket, ahogy a narrátor teszi.A regény legmegkapóbb jelenetei talán azok az alapvetően jelentéktelennek látszó események, amelyek mégis olyan sokat mondanak el a mindennapi életről és a magány elviselhetőségéről. Az apa kerékpár (vagy, ahogy a szereplők nevezik: bejcigli), majd motorvásárlásának kalandjai, a már az újvilágba szocializálódó gyerekek tipikus serdülőkori tapasztalatai – és még sorolhatnánk azokat az emlékezetes apró jelenteket, amelyek a legerőteljesebb valóság-hatást keltik, és általuk válik a történet élővé. Itt a legerőteljesebb az illúzió, hogy egy letűnt korszak régen halott embereinek tapasztalata igenis közvetíthető, képesek vagyunk a történelmet (és a hajdani valóságot) megragadni. Azonban éppen az apró részletek gazdag leírása, a kis jelentek élettel teli ábrázolása az oka annak is, hogy véleményem szerint a regény gyenge pontja éppen a másik oldal lesz, amikor a szöveg erőteljesebben kilép e földhözragadt keretek közül, és bizonyos motívumai, jelenetei határozottabb metaforikus jegyet kapnak. Talán a leglátványosabb, a címben szereplő kaliforniai fürj, amellyel István az olajmezők vidékén találkozik (később haza is visz egy törött lábú fiókát, és a család neveli fel). A fürj, melynek furcsa, István szerint szomorú és mégis vidám hangja egyszerre testesíti meg az idegenséget, az amerikai világba való beilleszkedés lehetetlenségét (főként az egyik jelent albínó madara), és az új haza világába való lassú begyökerezést. Bármennyire is hatásosak az ilyen motívumok, érzésem szerint valahogy mégis kilógnak a regényből, talán túlságosan is direkt módon közvetítenek valamilyen, az Árvai-világtól közvetlenségétől kissé idegen, metaforikus tartalmat.A regény végén Árvaiék végleg lemondanak a hazatérésről, és Kaliforniában vesznek egy kisebb területet, hogy ott folytassák paraszti (illetve immár farmeri) életüket. Nincs olyan zárlat, mint az első regénynél, ahol az Amerikába való távozás egy korszak végét és egy új periódus lehetőségét ígérte. A hazatérés esélye végképp megszűnt, hiszen a család számára a rövid hazalátogatás nem opció, csak végleges döntések léteznek. Árvaiék kivándorlása nem lett karriertörténet, de az illúzióvesztés históriája sem. Nem lehetett, hiszen nem is voltak különösebben illúzióik, csak boldogulni akartak – és boldogultak is, legalábbis végigdolgoztak és végigéltek egy életet. A családtörténet, reméljük, folytatódik majd tovább, és megtudjuk, milyen lehetett a másodgenerációs emigránsok tapasztalata, vagy milyen körülmények közt tértek haza.