2011/4

Bende Tamás

Az élmény elmarad

(Simon Adri: Komplemente. Parnasszus Könyvek, Budapest, 2010)

„Hugo Boss”, „DanaBlue”, „Sex és New York”, Wikipédia, „piercingelt köldök”, „RAM-szólam”. Kiragadott szavak Simon Adri Komplemente című – ahogy a fülszövegben Janox fogalmaz: bemutatkozó – verseskötetéből. Nem hívószavak. Mégis, lehetnének. Akár.

Komplemente. A cím mindenesetre elgondolkoztat. (Elhanyagolható szójáték: [a] komp lement-e[?]. Persze nem erről van szó.) Ha a komplementét német eredetű szóként értelmezzük, jelentése: kiegészítés. A matematika felől közelítve: A halmaz komplementer halmaza az alaphalmaz azon elemeinek halmaza, amelyek nem elemei A halmaznak. A színtan felől pedig: ha két komplementer színt összekeverünk, semleges szín keletkezik. Együtt-külön, kint-bent, összeolvadás, feloldódás, feloszlás, eltűnés. Talán.

Simon Adri könyve valamiféle folyamatot tükröz. Elindulás és érkezés. Az érkezés illúziója legalábbis. Annak ellenére, hogy a kötetben szereplő versek jelentős százaléka szerelmi témájú, mégsem nevezhetjük a Komplementét kifejezetten szerelmes versek gyűjteményének. Bár meg kell jegyezni, erős a kísértés. Például mert gyakori az egyoldalú párbeszéd, a másik fél megszólítása, vagy csak a vele való közlés („Közeled érzem, csak fekszem meredten” (Bolygók tejkékben); „Mert én most neked haza vagyok.” (Nem kapcsolom be, nem kapcsolsz) Ezek a szerelmes versek korántsem a felhőtlen, rózsaszín ködös alkotások közé tartoznak. Az első kettő ciklusban (Kémia, Csempeszín tetszhalál) egyfajta elhidegülés, távolodás látszik kibontakozni. Mégis, ebben a távolságban ott a bizakodás is, a vágyódás, annak ellenére, hogy az elszakadás érzete egyre erősebb: „Az időkórság és a térmásnaposság, / bármi, ami visszahúz hozzád: / megment engem, vagy végre eltemet?” (Vendég). Valójában tehát nem kapunk egységes képet a lehetséges szerelem alakulásáról. Talán nem is lehet. A versek rendszertelensége – értem ezt úgy, hogy nem látható egy jól követhető ív – jól tükrözik a lírai én aggódó bizonytalanságát. Hiszen a jelek már elő-előbukkannak a lírai én számára, csak éppen realizálni nehéz őket.

A harmadik, Klímaváltozás című ciklus már egy megváltozott állapotot, léthelyzetet rögzít. A kötetrész első versének (Függvény) kezdő versszaka pontosan érzékelteti ezt a (klíma)változást: „Ez lassú vers arról, hogy tőled, / egy lomha vers, hogy el és hogy hamar, / mint a térkép, szűkszavú vers főleg, / obligát méretarányaival.” Ebben a ciklusban a költői hang kifejezetten sötét tónusúra vált, a rezignáltság általánossá válik.

Ami a könyvben szereplő szövegek formatechnikai oldalát illeti, Simon Adri mintha valamiféle (neo)neoklasszicista vonalat képviselne. A kötött forma (leginkább szonett) egyeduralma ellen alig néhány szabadabb vers lázong. Szinte kitörni vágynak a behatároltságból. Ez olykor sikerül is (pl.: Férfi; Nem kapcsolom be, nem kapcsolsz). A kötött forma alkalmazása, a rímkényszer sok esetben kissé erőltetett rímpárokhoz, olykor ragrímekhez vezet (pl.: egek – titeket; levan – magam; éljek – égek; párát – házát). A ritmus is meg-megdöccen. Mégis, a legzavaróbbak és legszembetűnőbbek azok a szöveghelyek, ahol egyértelműen látszik, hogy a rím határozta meg a szórendet. Így viszont az eredmény néhány eléggé verejtékszagú és rosszul hangzó, szinte magyartalan mondat lesz: „Tavasszal nem szokott hó lenni” (Megmentem a szonettet), „Itt vagyok hagyva parlagon hevernem” (Szelíd állat). Természetesen meg kell említenünk azokat a rímpárokat, vagy egyéni szóösszetételeket is, amelyek kifejezetten jól sikerültek, és így a könyv erényévé váltak: türelmes üvegese – űr-üresen e; megmentem – Manhattan; éjszaka-tömörség; jegyenye-sós; fruskaropogás. Bár több lenne belőlük.

Érdekes az a kettősség, ami a Komplemente beszédmódját jellemzi. Ugyanis egyfelől megfigyelhető bizonyos mértékű patetikusság, stilizáltság, másfelől pedig gyakoriak a vulgáris, vagy szleng kifejezések, de ugyanígy az egyes angol dalszövegrészletek (pl.: Wish you were here) szerepeltetése is. Annak ellenére, hogy a könyv 2010-ben jelent meg, az használt szleng-készlet (már ha van ilyen egyáltalán) nem éppen naprakész, illetőleg sokszor a szöveg mondanivalójával sem összeegyeztethető. Ily módon pedig előfordul, hogy a vers sajnálatos módon önmaga paródiájává válik: „Sóhajtozom itt, vérciki lúzer – / már most fáj, hogy őszinte legyek. / Még nem mondta: baba, húzz el, / és amíg így lesz, addig úgy kell, / hogy sasszézva viszem le a szemetet.” Arról nem is beszélve, hogy egy-egy írás, vagy versrészlet akár rap-szövegnek is elmenne: „Hajdanában parti tort követett: / mindenki drogot tolt, hajnalig piált, / s fanyar veríték lepte e hústömeget. / Imádtam azt a bacchanáliát!” (Idegidő, terrortér)

A könyvborítót Urbán Tibor terve alapján Varga Sándor tervezte. A túlnyomórészt rózsaszín fedél közepén egy kisebb fekete-fehér kép helyezkedik el, ami leginkább egy vízcsepp „csobbanására” emlékeztet. Csak éppen a gravitáció szabályait meghazudtolva, fejjel lefelé.

Simon Adri Komplemente című verseskötete egy szinuszgörbeként is felfogható. Nem csak felépítésében, tartalmában érezhető ez a hullámázás, hanem a szövegek egymáshoz viszonyított színvonalában, megalkotottságában is. Ez a rózsaszín kötetecske sok mindent rejt. Van egy kis szerelem, szenvedély, szenvedés, meg testiség, menzesz, orgazmus, nőiség, persze. Cigi, pia elég sok. Aztán szonett (az is sok), dal, archaizálás, Dante, Bartók, József Attila, Kaffka Margit, Ady, Kosztolányi, miegyéb. De sajnos az élmény elmaradt. Talán elég lett volna valami letisztultabb. Talán elég lett volna a kevesebb.