FacebookGoogle bookmark

 Csillag Andrea

Felfedezőúton az én és a külvilág között

(Michel Onfray: Az utazás elmélete. A földrajz poétikája, ford.: Romhányi Török Gábor. Orpheusz Kiadó, Budapest, 2011) 

Mielőtt bárkit megijesztene a könyv címe, le kell szögezni, Michel Onfray műve, Az utazás elmélete sokkal inkább nevezhető laza esszének, esetleg előadásnak, mint szigorú elméleti traktátusnak. A szerző által felvetett kérdések minden olvasó számára ismerősek lehetnek: mit jelent úton lenni, világot látni, mi történik az emberrel, ha elhagyja megszokott környezetét? A könyv középpontjában az utazás szubjektív élménye áll, ezt igyekszik a szerző a lehető legnagyobb részletességgel és minél érzékletesebben körüljárni.   

Az esszé az utazás különféle stációinak megfelelően tagolódik rövidebb fejezetekre. A felkészülés, az odajutás, a vágyott helyen tartózkodás, majd a hazatérés témái adják a mű szerkezeti vázát. Az egyes fejezeteken belül aztán a szerző gondolatai a legkülönbözőbb irányokba kalandoznak, de egy valami végig nagyon hangsúlyosan jelen van: az a felfogás ugyanis, hogy az utazás az emberi élet megélésének speciális esete. Az utazás alkalmával egyrészt másféle, másrészt a szokásosnál sokkal intenzívebb tapasztalatoknak vagyunk kitéve – Onfray célja az, hogy bemutassa, miként hatnak ezek a tapasztalatok, továbbá hogyan lehet tudatosan felismerni és hasznosítani az utazásban rejlő lehetőségeket.  

OnfrayMilyen tehát az ideális utazó, pontosabban kit kell érteni utazó alatt? Onfray elképzelésének alapja a könyv bevezetőjében lefektetett megkülönböztetés értelmében született nomádként meghatározott személy; aki nem elégszik meg azzal, hogy az életét egyetlen helyen letelepedve töltse, ehelyett újabb és újabb helyekre, idegen országokba, messzi földekre, vizekre, hegyekre, városokba és falvakba vágyik. Az utazónak ezt az általános karakterét további szempontok finomítják, de előfordul az is, hogy vele ellentétes figurák bemutatásán keresztül árnyalja a szerző a képet: így beszél egyrészt a letelepedett emberről, másrészt például a turistáról, a hittérítőről, az aszkétáról és a sportolóról, akik mind más és más világnézet megtestesítői.  

Azért használom ezt a kifejezést, mert úgy gondolom, a könyv maga is egy sajátos világnézetet mutat be az utazás problémáján keresztül. A szerző felfogásában az utazás tétje a világ és önmagunk megismerése. A megismerés módját illetően Onfray jól felismerhetően a klasszikus fenomenológiai álláspontra helyezkedik. Mint kiderül, az utazás ideje alatt a szubjektum akkor jár el helyesen, ha átadja magát az érzékelésnek, a nyers tapasztalatoknak, s nem engedi, hogy akár sztereotípiák, akár előzetes ismeretek befolyásolják azt, amilyennek számára a világ megjelenik. Minden zavaró tényezőt kiiktatva (melyek közé nemcsak a gondolkodásban jelenlévő berögzültségek, de az egyént meghatározó társadalmi kötöttségek is sorolhatók) a tapasztalatra magára, s ezzel együtt az érzékekre, az élményeket közvetlenül befogadó testre helyeződik a hangsúly. A könyv bővelkedik olyan szakaszokban, amelyek az utazással kapcsolatos tapasztalatokhoz vagy lelkiállapotokhoz tartozó testi tüneteket taglalják. Nyilvánvalóan nem lehet azonban megállni a testi érzeteknél és a közvetlen érzékszervi tapasztalatoknál. Minden utazásban több van, mint a puszta élmény. A megismerés erre támaszkodik ugyan, de a tapasztalatok szintézise, hétköznapibb szóval a tanulság levonása külön feladat. Onfray hosszan és részletesen értekezik arról, miféle módszerek állnak az utazó rendelkezésére tapasztalatainak rendszerezéséhez, hogyan lehet maradandóvá tenni azt, ami erre érdemes.A cél mégis csak az volna, hogy a szubjektív élmény kikristályosodjon, emlék váljon belőle: valami, ami támpontot jelent a gondolkodás számára, s ami ráadásul közölhető, továbbadható. Ha a könyv egyik kulcsszava a megismerés, akkor a másik a költészet. Mindaz a szellemi munka, amelyet az utazó szubjektív élményeinek megformálásával véghezvisz, a poétika tárgykörébe tartozik, eredeti értelmében véve a kifejezést (ποιέω: készít, létrehoz, megformál). A nyers tapasztalatból előbb strukturált gondolatok lesznek, majd leírás, elbeszélés, vers (hogy csak egy párat említsek a lehetséges kifejezésmódok közül). Az Onfray által előnyben részesített műfaj a költészet, mivel véleménye szerint a költői alkotásokban jelenik meg a legtökéletesebben mindaz az érzéki sokféleség, amellyel az utazó a világban találkozik. Az eddigieket összevetve azt lehet tehát mondani, a szerző által elképzelt ideális utazó nyitott és érzékeny ember, aki a legeslegjobb esetben még költő is egy kicsit.  

Nem csupán a tartalom szintjén jelentkezik Onfray elkötelezettsége a költészettel szemben. Az esszétől magától sem áll távol a szépirodalmi hangvétel. Aki valamilyen oknál fogva szabatos elméleti fejtegetésekre, tudományosabb megközelítésre vágyna, csalódni fog, aligha talál ugyanis pontos definíciókat vagy világos és átlátható logikai struktúrát. Alapfogalmak és megkülönböztetések szerepelnek ugyan, de ezek jelentése és jelentősége első olvasásra nem minden esetben magától értetődő. Igaz, adott esetben még inspirálóbb is lehet az olvasó számára egy olyan mű, amely inkább magával ragadó látásmódjával és stílusával hat, ráadásul telis-tele van elejtett megjegyzésekkel vagy épp hosszas tűnődésekkel. Ami ilyen módon a könyv erénye, máshonnan tekintve mégis hátrányként tűnhet fel. Néhol az például az ember érzése, hogy a szerző fárasztóan sokat elidőz egy és ugyanazon gondolat vagy példa variálásánál, ugyanakkor lényegesebb állítások kibontására, homályosabb szakkifejezések magyarázatára alig fordít figyelmet. A számtalan utalás és ki nem fejtett hivatkozás hasonlóképpen nehezíti a befogadást. Gyakran emleget a szerző filozófusokat, művészeket, s más alakokat, ám az esetek többségében egyáltalán nem részletezi, miként kapcsolódnak ők pontosan az elmondottakhoz. Hivatkozásai sokszor kimerülnek a nagy nevek felsorolásában, illetve ha ad is valami támpontot, az gyakran olyannyira általános, hogy a lényeget éppen homályban hagyja. Ha az olvasó hasonlóan járatos például a filozófia történetében, mint maga Onfray, még mindig nem biztos, hogy érteni fogja az ilyen témájú megjegyzéseket.Annak pedig, aki a filozófia történetét kevésbé ismeri, egész biztosan jól jönne legalább néhány rövid jegyzet, magyarázat a lap alján vagy a könyv végén, amitől a mondanivaló követhetőbbé válna. Találni ugyan három fordítói lábjegyzetet (az egyik egy magyarul nem érvényesülő etimológiai összefüggést világít meg, a másik kettő pedig egy lefordíthatatlan terminusra hívja fel a figyelmet, illetve egy kevéssé ismert szakkifejezést, a korématikus földrajzot próbálja körülírni), ám elképzelhető, hogy nem ártott volna ennél több ponton az olvasók segítségére sietni.  

Akit nem tántorít el, hogy Onfray esszéje nem mindig adja könnyen magát, elgondolkodtató kérdésekre, s helyenként provokatív állításokra számíthat. A fentiekben felvázolt fő gondolatmeneten kívül számos más izgalmas téma előkerül, mint például az, kivel érdemes útnak indulnunk, kell-e félni a globalizációtól, jó dolog-e visszavágyni a múltba, vagy hogy miféle metafizikai élményt nyújt a repülés. Akárki és akármikor, mondjuk egy magányos utazás alatt a kezébe veheti Michel Onfray könyvét, egész biztos, hogy kiváló képzeletbeli útitársra és vitapartnerre talál.



( 1 Vote )