Báthori Csaba fordításai
 

ÉNEK A SEMMIRŐL

 

A semmi, róla szól dalom –

magamról, másról nincs szavam,

a szerelem is hangtalan,

         az minden itt,

hisz ezt lovon írom s hangom

         is álmodik.

 

Mikor születtem, nem tudom –

se boldog, se boldogtalan,

nem vagyok honos, hontalan,

         s jól is van így –

a sorsom engem így fogan,

         hegyről repít.

 

Álmom eleje rejtelem,

végét tetőled ismerem.

Itt helyben megszakad szivem,

         bánat szorít,

de tűröm – Marsra! – pissztelen

         szúrásait.

 

Betegre, les reám a vég –

kereng felőle szóbeszéd,

csak doktornál van menedék,

         de hoz-e írt?

Jó doktor megmentene még…

         Időm telik.

 

Bár nem tudom, van kedvesem –

hitemre, én sem ismerem,

nem jobbít, nem ront kedvemen,

         s idegen itt

még nem járt soha földemen

         ezideig.

Nem látom s érte lángolok,

feddést vagy jószót nem kapok,

színelátatlan elvagyok –

         egy tyúk szemit

sem éri: értem szebb s nagyobb

         szív is meging.

 

E dal enyém, a tárgytalan,

és annak majd át is adom,

ki elviszi neki dalom

         Anjouba, kint

megfejteni e pár sorom:

         értsem megint.

 

 LÁTHATOM ÉN

 

Láthatom én, láthatja ő:

mint sarjad, él a kert, mező,

forrás fakad csergedező,

         szellő suhan:

ki-ki örvend, mint csecsemő,

         oly boldogan.

 

Csak szép lehet a szerelem.

Mért jut kevés, semmi nekem?

Biztos csekély az érdemem.

         Ki szorosan

tartja törvényeit, sosem

         boldogtalan.

 

Rám jár a rúd, úgy szenvedek:

épp azt unom, mit szeretek,

ilyen vagyok, ilyen leszek.

         „Hiába van” –

súgja szivem, de én megyek

         tovább vakon.

 

Kedélyem hát aszott, sovány:

csak éhezem a lakomán.

A szó igaz, így szól a szám:

         „Őrizd, fiam,

merész szived, csak úgy vidám

         a nyugalom.”

 

Szétzúzza azt a szerelem,

ki szemtelen és szertelen

s nem érti azt, mi idegen,

         szomszéd vagyon:

bolyong csak e területen

         kiúttalan.

 

Ki Egyet szeret, sokakat

tisztel meg az, szolgál ki az.

Mindenkinek mindent megad

         szabatosan –

nem úgy beszél, mint sült paraszt,

         oly vaskosan.

 

Ki engem ért, az többet ér,

értékesebb mindenkinél,

versemmel az most együtt él –

         gurul szavam,

szó-muzsikámtól fut a tél,

         fut nyugtalan.

 

Narbonne-ba szól e pár sorom,

         itt én magam.

Tanúm legyen ott, akarom:

         nem megy lovam.

 

Esteve-nek szól e pár sorom,

         itt én magam.

Tanúm legyen ő, akarom:

         nem megy lovam.

 

 

 DALT, BARÁTAIM

 

 

I.                 Dalt, barátaim, faragnom illenék,

                   értelme nincs is, amolyan semmiség:

         szerelmes, játszi-könnyed és baráti vegyülék.

 

II.               Tartsd parasztnak, akik meg nem értenék

                   és szivükben nincsen helye még:

         nem tágít tőle, ki ismeri a vágy erejét.

 

III.              Egy nyergem, két paripám van, két derék,

                   fegyvert hordani nem rest, gyönyörűszép:

         de kettőt, két dudást tartani nincs erőm elég.

 

IV.              Kettőt betörni, ha ahhoz értenék,

                   fogatba fognám és el-kihajtanék:

         ennyi lovaglást se látott még a messzi vidék.

 

V.               Egy kancám szélsebes hegyi ivadék,

              de féktelen félsz, az környékezi rég:

         hámból, nyűgből kirúg, kifeslik oldalán a fék.

 

VI.              Azt meg Cofolenben termette az ég,

                   hasonlót nem láttam, olyan csodaszép:

         aranyra se, ezüstre se kötnék érte cserét.

 

VII.             Csikóként küldtem, egye ura füvét,

                   bár tettem akkor egy kicsi kikötést:

         ha évig elmarad, száz évig tarthatom szegényt.

 

VIII.           Adjatok tanácsot, lovagok, reményt,

                   dönteni nem tudok már magam szerint:

         Agnès-lovat válasszam-e, válasszam Arsenét?

 

IX.              Gimeltől van váram, a hűbériség,

                   Nieul miatt lehetek büszke vitéz:

         mindkettő hozzám szegődött, rám tette esküjét.

 

KEDVEM DALOLNI ÉPP MA VAN

 

Kedvem dalolni épp ma van,

mert széthasít a fájdalom:

szolgálatom odadobom,

nem kell Poitou, se Limousin.

 

Számüzetésbe elmegyek,

veszélybe szállok, rettegek,

vaksorsra hagyok gyermeket:

felöklelik szomszédaim.

 

Poitiers-i birtokom

is elveszik, ha távozom.

Foucon d’Angiers rokonom

őrzi majd összes földjeim.

 

Ha ő s a király nem siet –

tőle őrzöm hűbéremet –

gascogne-i s anjou-i kezek

pusztítanak elemien.

 

Ha ő nem bölcs, nem óvatos,

mikorra én már nem vagyok,

bizony, hamar fűbe harap

s leszólják: tacskó! zsenge hím!

 

Irgalmat esdek, cimbora:

bántásom megbocsásd, koma,

hallja meg egek Jézusa:

legyen szód román vagy latin.

 

Erős, derűs legény valék,

s ha tőled elszakít az ég,

Nála lesz nékem menedék,

ki majd feloldja bűneim.

 

Nyájas, kedves volt életem,

de Urunk úr az emberen:

földi terheim levetem

e lenti lét határain.

 

Kedvenc dolgom mind elhagyom:

büszkeségem, lovagkorom –

de Istenért megújítom

s ajánlom szolgálataim.

 

Minden barátom ott legyen

s hódoljon temetésemen.

Élveztem minden örömem,

messzi s közel s otthonian.

 

Kedvem itt hagyom, örömem,

s színes, szürke cobolyaim.

 

 

TAVASZI ZÖLDDEL TELIK

 

Tavaszi zölddel telik a

lomb, és körös-körül csupa

csiripelés, száz egyedi

szólamban mind tavaszi dal:

magát mindenki megszedi

választott szép dalaival.

 

Csak Édesem nem ír, s noha

lesném futárját, mostoha – 

éber szivem és keserű,

világba lépni nem akar,

míg intése nem engedi

áhitott áldásaival.

 

Szerelmünk olyan mint virág,

galagonya virágos ág –

az éjjel ott remeg a fán

és dér esi meg, zivatar,

míg kipendül, reggel fokán,

s kilombosul ágaival.

 

Hajnali emlékem szilárd:

lezártuk éppen a csatát,

s akkor kitüntetett a lány

gyűrűjével, csókjaival.

És Isten enged élni tán,

míg lány pendelye eltakar!

 

Nem aggaszt pletyka-micsoda:

szép társam óv, az otthona,

s tudom, szó is úgy szeldeli

a tért – mondás szavaival –:

bár a gyönyört más hírleli,

mégis miénk a diadal.

 

(A Napkút Kiadó könyvheti újdonsága: Hódolat és hódítás. A trubadúrköltészet remekei Báthori Csaba fordításában)

( 0 Votes )