2011/3

Falvai Mátyás

Kertvárosi apokalipszis

(Douglas Coupland: Barátnő kómában. Európa Kiadó, Budapest, 2010)

A kanadai származású Douglas Coupland az amerikai minimalista próza egyik vitathatatlan nagyágyúja, a „Kölyökfalka” egyik tagja, többek között Bret Easton Ellis, Mark Lindquist és Jay McInerney mellett. Generation X (X generáció) című regénye egy csapásra kultikus művé vált 1991-es megjelenését követően, és máig tartó hatását két vetületben is tesztelhetjük. Míg Amerikában az elmúlt húsz év semmilyen progressziót nem hozott az emberek önreflexivitását és az életüket felőrlő társadalmi mechanizmusokat illetően, addig hazánkban csak manapság, tetemes késéssel válik értelmezhetővé és húsbavágó problémává az X generáció üzenete. Soha nem volt még aktuálisabb, soha nem szólt még ennyire rólunk. Különösen aktuálissá teszi Couplandet az a tulajdonsága, hogy a többi minimalista szerzőhöz képest szokatlan módon kritikáját globálissá, pontosabban antiglobalistává fejleszti. E tekintetben magyarul frissen megjelent könyve, a Barátnő kómában addig megy el, ameddig csak regény elmehet: elkalauzol bennünket az apokalipszisig.

Az érettségi előtt álló Karen életvidám, szertelen kanadai tiniként éli mindennapjait barátai, Richard, Pam, Hamilton, Linus és Wendy társaságában. Egy buli után azonban váratlanul kómába esik, és felébredésére orvosi szempontból gyakorlatilag nincs remény. Regényírói szempontból viszont muszáj felébrednie, hát így is lesz, csakhogy eltelik közben tizenhét év, és hirtelen 1996-ban találja magát. Karen teste teljesen legyengült, első és mindeddig utolsó szerelmi együttlétéből kómája alatt kihordott egy gyermeket, aki maga is tizenhét éves lett ekkorra, pontosan annyi idős, amennyinek Karen érzi magát, hiszen számára még mindig 1979-et ír a mentális naptár. Barátai az elmúlt másfél évtizedben keresztülmentek a poklon: Hamilton és Pam súlyos drogproblémákkal küzd, Richard, egykori barátja (lányának apja) súlyos alkoholfüggőségből épült fel, Linus bebarangolta az egész világot, hogy megvilágosodjon az élet értelmét illetően, persze sikertelenül, Wendy pedig munkába temeti magát, hogy ne kelljen szembenéznie magányával. Egyszóval megtépázottan, de még együtt van a régi csapat, amely emlékeztethet bennünket az X generáció kis társaságára, akik hátat fordítottak a yuppie életformának, és történetekkel szórakoztatják egymást a világ végén.

Karen éles ellenpontot képez kamaszsága és hetvenes évekbeli értékítélete révén is a felturbózott, agyontechnicizált, lélekőrlő jelenvalósággal. Dermedten konstatálja, hogy barátaiból kiveszett az ambíció, a melegség, annak a tudata, hogy a dolgoknak van értelmük, az az igény, hogy kiszakítsák maguknak az életből az értékes saját időt, ehelyett hagyják magukat sodorni reflektálatlanul. Ha Coupland rossz író lenne, arról számolna be, miként válik tükörré régi barátai számára a romlatlan lelkű kamaszlány, és hogyan vezeti vissza őket a helyes, gyermeki útra. De Coupland jó író, úgyhogy inkább rájuk hozza a világvégét, mégpedig úgy, hogy csak ez a pár fős társaság élje túl. Innentől a regény átfordul egy érdekes gondolatkísérletbe. Olyasfajta (Merlétől ismerős – ld. Malevil; Védett férfiak; Állati elmék) sci-fi veszi kezdetét, amelyben a leírás végig realista marad, néhány körülmény (például az, hogy vége van a világnak) azonban megváltozik, és amit innentől látunk, egyfajta kísérletként fogható fel, amelyben nem laboratóriumi egerek az elszenvedő alanyok, hanem az emberek. Azáltal, hogy minden relativizálódik, egyben felszínre kerülnek az addig lappangó feszültségek, az addig megválaszolatlan, sőt fel sem tett kérdések.

Coupland szereplői ezúttal is kamaszok, illetve kamaszlelkű felnőttek. Irodalomtörténeti közhellyel élve hasonlítanak Salinger Holden Caulfileldjéhez: gyermeki naivitás, a világgal szembeni értetlenség, sebezhetőség, intelligencia, önvédelmi fegyverként alkalmazott irónia és a felnövésre való képtelenség vagy nem akarás jellemzi őket. Esendőségükben valahogy romlottan romlatlanok, akiket végül bedarál az élet. A Barátnő kómában dialógusai ezúttal is természetesen és magától értetődően hangzanak, szellemesek és Berta Ádám fordításában többnyire eleven szlenget szólaltatnak meg. Coupland szereplői és történetei annyiban sokkal átélhetőbbek, mint Elliséi, hogy itt nem a felső tízezer kokainmámoros problémái, hanem a középosztály hétköznapi élete a keret.

A könyv utolsó harmada, amelyben egy deus ex machina révén kezdetét veszi a kis társaság spirituális és intellektuális felnövése a giccs határát feszegető módon didaktikussá válik ugyan, Coupland világféltő hevülete és a mű – talán túlságosan szájbarágós, de mindenképpen méltányolandó – üzenete valahogy megbocsáthatóvá teszi ezt, és végső soron ökogerilla kézikönyvként is megállja helyét a Barátnő kómában.

Külön szót kell ejtenünk Gerhes Gábor munkájáról is, aki az Európa Könyvkiadó nemrégiben kinevezett művészeti vezetőjeként (és ezúttal borítótervezőként is) valóságos forradalmat indított el a könyvdizájn területén az eleddig egyébként bosszantóan igénytelen kiadású könyveiről ismert Európa kötelékében.