SZÉL TÁMAD ÉS SZERETLEK

Szél támad és szeretlek,
napkelet emel kezet, alkonyat
lohad, fonnyad felhő s szeretlek.

Napszúrt kis porszem, te cseppszem,
cserépszélszakállról pottyant,
barátlevélben gyöngybetű,
lányajak, anya-lágy bánat.

Hófehér apó ül kucsmáján –
három vadonban medvét irtott,
három vadonban medvét nyúzott,
hogy örök harcban a pogánnyal
fejeboglyán dörmögjenek.

Gyöngyház halacska tipeg a Dunához,
hol a hálónyelő halak
harminchárom nyelvet beszélnek.

Aranyszakállú kecske hágja
a Muszala hegyoldalát,
szarvára felhők aggaszkodnak:
gyújtanák a tengert föl észvesztve…

Szél támad és szeretlek,
felhő fonnyad s szeretlek,
tavaidban a lökéstől – tenyerem
alatt álom: füveden a tőgyek
miatt – parázsló tetőkön
a kakasokért, a kéményekért
ahogy egeidet üdvözlettel
cirkalmazzák: széjjelszakadok én.

Szél támad és szeretlek,
felhő fonnyad s szeretlek,
átölellek egészen, ha fekszem,
kis porszem, ki szemembe szöktél
könnynek,
Napnak utamban.