PAPP TIBOR Nyomtatás
FacebookGoogle bookmark

 

 

Eugen Gomringer Budapesten

 

A konkrét költészet atyjaként tisztelt, svájci-boliviai származású, a második évezredet záró évtizedek köl­tészetére nagy hatást gyakorló, idős mester, Eugen Gomringer nyitott meg szép számú közönség előtt a bu­da­pesti A22-es Galé­riában (Bp. 1072, Akácfa u. 22) október 18-án, 18 órakor kiállítást, melynek ke­re­té­ben a saját művei mellett, Ingo Glass és Mengyán András művei november 22-ig voltak lát­hatók.

A boliviai anya és svájci apa gyermeke, Eugen Gomringer Cachuela Esperanza-ban született 1925-ben. Négy éves korában került szüleivel Svájcba – azt mondja egyhelyütt: negyed­részt indián, negyedrészt spanyol és félig német-svájci vagyok. Annak ellenére, hogy bejárta a fél világot, Észak- és Dél-Amerikát, Európát, lakott, tanult, kiállított Rómában, Lon­donban, Párizsban, mindig Svájcot vallja szellemi kikötőjének. 1953-ban jelenik meg Konstel­la­tionen (Csillagzat) című korszaknyitó könyve. 1954-ben az Ulm-i fôiskolán megismerkedik a nyugatnémet konzervativizmus ellen hadakozó filozófussal, Heisenbüttellel, majd összejön a stuttgarti műszaki főiskolán tanító Max Bense-szel. 1956-ban vette fel a kapcsolatot a brazíliai Noigandres folyóirat körével: Decio Pigna­tarival, Haroldo és Augusto de Campos-szal. A Noigandres, (értelem nélküli szó) Ezra Pound-tól származik, ugyanis, amikor a dél-francia trubadurköltészettel foglalkozott, ennek az egy szónak nem tudta megfej­teni a jelentését. A brazilokkal való találkozás eredményeként és a Max Bill által 1944-ben Bázelban rendezett Konkrét művészet című kiállítás emlékével saját költészetét, és az övéhez hasonló költeményeket a brazil költőkkel egyetértésben poesia concreta / konkrete poesie / concrete poetry, azaz konkrét költészetnek nevezték el. Ugyanebben az időben a francia Pierre Garnier Poésie spacialiste-nek nevezte a francia körökben ekkor meggyökerező, a konkrét mûvekhez hasonló alkotásokat.


                                  w     w

 

                              d      i

 

                          n      n      n

 

                       i      d      i      d

 

                  w                     w


Eugen Gomringer már 1953-ban, Baden-Badenben, az Augenblick folyóiratban Vom vers zur concrete poesie címmel közölt manifesztumában jelezte a legszükségesebbre leegy­sze­rűsített nyelv iránti elkötelezettségét, a minden sallangtól: politikától, nemzeti hovatartozástól, felesleges locsogástól mentes költészet melletti kiállását. 1959-ben, Svácban megalapította Eugen Gomringer Press néven saját kiadóvállalatát mellyel a vizuális irodalom különböző formáit, s mindenek előtt a konkrét költészetet igyekezett támogatni.

Az ötvenes évek elején, anélkül, hogy ismerték volna egymást, anélkül, hogy tudtak volna arról, mit csinál a másik a vizualitásnak elkötelezett költők az egymáséhoz nagyon közel álló műveket alkottak (a teljesség igénye nélkül): Svédországban Öyvind Fahlström, Német­országban Carlfriedrich Claus, Daniel Spoeri, Max Bense, Ausztriában Gerhard Rühm, Csehszlová­kiában Vaclav Havel, Ladis­lav Novak, Franciaországban Pierre és Ilse Garnier, Henri Chopin, François Dufrêne, Ang­liában Ian Hamilton Finlay, John Furnival, Amerikában Emmett Williams, Brion Gysin és még sokan mások.

Elengedhetetlen, hogy magyarul is halljuk, lássuk, mi történt a második világháború után és mi történik ma az irodalmi nagyvilágban Nyugaton, Keleten. Ismerjük meg a történteket, a tényeket, még akkor is, ha né­mely formák, alkotói módszerek kultúránkban nem találtak befogadó közegre, mintha függöny mögött lennének, de még így is, termékenyítően hatnak az élő irodalomra, az irodalomról való gondol­kodásra. Az ilyenfajta költészettől nagyon sokáig el volt zárva az ország. Megismerését jócskán nehezítette, hogy nemcsak az állami, nemcsak a népidemokratikus cenzúra állta útját, de a hazai irodal­mi körök kemény konzervativizmusa is igyekezett minden modern törekvést elgán­csolni.

Az ezredforduló utáni magyar világunkban a konkrét költők megismertetését eleddig leginkább Pál Ferenc tanszékvezető egyetemi tanár, az Ibisz kiadó vezetője szorgalmazta és for­dításaival Petőcz András segítette valamint a ma már egy kicsit magyar műfajnak is tekint­hető, a fiatal­ok által egyre inkább kedvelt, a belga tudós Francis Edeline által megne­vezett konkrét költészeti forma a logo-mandala elterjedése is (pl. Magolcsay Nagy Gábor munkáiban, valamint Kelényi Béla elméleti megközelítésében, melyben a számítógépes versgenerálás struktúráját vetíti előre) áttételesen jelzi a konkrét költészet még csak fű alatti, de magyar irodalmi világunkban immáron valóságos jelenlétét.

A konkrét költők, ha előzményekről beszélnek, nem a dadaistákkat emlegetik, hanem Mallarmét, az Un coup de Dès jamais n’abolira le Hasard című óriás poémáját. Az is figye­lemre méltó, hogy a vizualitást elsősorban nem kívülről hozott rajzok, foltok jelenítik meg, hanem a betű, a szótag, a mondat.

A konkrét költők úgy tekintenek a szóra, mint egy valóságos tárgy­ra. A síkban elhe­lyezett, nyelvi sallangoktól, kulturális örökségtől, történelmi háttértől és társadalmi vonatko­zá­soktól megfosztott szavak topológiai közelségük vagy távolságuk szerint állnak össze komplex jelentéssé vagy elszigeteltségük révén villantják fel határtalan jelentéstarto­mányukat. Három tudós nyelvész (Mehler, Bever, Carey) a szigetelt helyzetben lévô szavakkal kapcso­latban kimutatta: szabálynak tekinthető az a tétel, hogy emezek első felét annyival több ideig olvassuk a másodiknál, ahány jelentésre a szó vagy a mondatszakasz lebontható. Elszi­getelt helyzetben például a körte (gyümölcs vagy villanyégő) első szótagján kétszer annyit időzik a szem, mint a másodikon. Ez azt jelenti, hogy a néző (az olvasó) mélyre hatolva elemzi a lát­ványt, az elszigetelt szót, azaz elidőzik fölötte, viszont, ha lineáris szövegben találkozik ugyan­ezzel a szóval, akkor megelégszik egyetlen, az előtte lévő szöveg logikája szerinti jelentéssel.

A legegyszerűbb vizuális költemény rendezőelve az ikonoszintaxis. Az ide sorolható művekben a költeményt megformáló jelek grafikai hozzáadás nélkül ikonná átlényegült képet sugallnak, például Eugen Gomringer SILENCIO vagy VENT című művei. Toposzintaxis a rendezőelve azoknak a műveknek melyekben a szavak egymáshoz való közelségük, szom­széd­ságuk vagy távolságuk szerint állnak össze komplex jelentéssé. Ebbe a csoportba tartoz­nak a fentebb említett logo-mandalák.

 

silencio  silencio  silencio

silencio  silencio  silencio

silencio               silencio

silencio  silencio  silencio

silencio  silencio  silencio

 

Budapesti tartózkodása alkalmából a magyar irodalom nevében szeretettel köszönti Eugen Gomringert, a mestert, a konkrét költészet atyját, a magyar vizuális költők nevében: 

Papp Tibor

 

(A Magyar Nemzet 2013. október 18-i számában megjelent írás bővített változata)


( 3 Votes )
 
Főoldal
E-könyveink Ambroobook
Keresés
Ambroozia a facebookon
Lapteteje