Sóvidék: egy kis szárazföldi sziget Európában

 

Sóvidék címmel hangulatos, igényes irodalmi zenei és képzőművészeti estnek adott helyet 2013. február 26-án a Petőfi Irodalmi Múzeum a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. A műsor vendégei megemlékeztek a nemrég elhunyt Páll Lajos festőről és költőről, aki ennek a székelyföldi tájnak a szülötte és élete végéig hűséges lakója.

 A PIM részéről Havas Judit köszöntötte a megjelenteket, és előadóművészként is emelte az est fényét, hiszen az ő tolmácsolásában hangzott el három vers Páll Lajostól és egy pedig Király Lászlótól.

 Az est házigazdája Deák-Sárosi László költő volt, aki hosszú ideje Budapesten él, de ő is sóvidéki. Kivetített képekkel kísérve bemutatta azt a vidéket, ahol a Székelyföld magyar szigetében ez a tájegység is külön kis sziget, ahol nem csak só, hanem vers is „terem”. De nem csak vers, hanem általában irodalom, képzőművészet, kultúra.

 Hogy mi lehet a titka annak, hogy ilyen kis tájegység annyi aktív, Erdélyben, az anyaországban és többen azon túl is ismert, elismert alkotó embert adott a magyar kultúrának, az a felvillantott táj, arcok, műtárgyak, elhangzott versek alapján sejthető. Ma a magyarként való megmaradás egyik fő eszköze az irodalom és más művészetek. Régebb „csupán” a saját regionális jogi, társadalmi különállás adta a kohéziót, de ezt is érdemes megismerni.

 A Székelyföld autonómiája a honfoglalás idejéig vagy annál régebbre nyúlik vissza. Állam volt az államban. A székelyek szabad nemesek voltak, nem adóztak, de amikor kellett, saját költségen hadba vonultak a Magyar Királyság védelmében. Fontos, hogy a székelység társadalmilag nem volt erősen rétegzett, mert a törvényeik nem tették lehetővé a nagybirtokok és a főnemesség kialakulását. Nem szolgáltak, de szolgát sem tartottak. Nem volt szükség import munkaerőre a hegyen túlról. Ezért maradt meg a Székelyföld magyar tömbként Erdély közepén.

 Az est előadói a Hazanéző című, 1990 óta Korondon töretlenül megjelenő irodalmi folyóirat munkatársai és szerzői, akik felolvastak műveikből, és arról is beszéltek, hogy mit jelent nekik inspirációként a Sóvidék mint táj, mint emberi és művészeti közösség.

 Király Farkas Sóváradhoz kötődő verseiből olvasott fel. Gyerekként sok időt töltött abban a faluban, ahol nagyapja tanítóskodott, és az apja, Király László született. Beszélt a 111 vers a Sóvidékről című antológiáról, amelyet édesanyja, Katona Éva színművésznő szerkesztett, és a kolozsvári Kriterion Kiadó jelentetett meg 2010-ben.

 Király Farkas és Király László egy-egy versét Németh Viktor megzenésítésében is hallhatta a közönség. Több sóvidéki költő versének kíséretében, amelyek 2012-ben jelentek meg az Üzenet, másképp című CD-n. Németh Viktor előadott két verset Páll Lajostól, egyet-egyet Deák-Sárosi Lászlól, Molnos Lajostól és Láng Esztertől.

 Sajnos egyik meghívott, Láng Eszter egy kisebb baleset miatt nem tudott jelen lenni. Jelen volt viszont Szekeres Lukács Sándor író, jogtörténész. Ő írta és adta közre szülőfaluja, Sófalva monográfiáját, a Kodáros kincseit (2004), és egy vaskos monográfiát Székely Mózesről (2007), aki az egyetlen székely származású erdélyi fejedelem volt, és Erdély Mohácsának is nevezett, Brassó melletti csatában esett el 1603-ban. Nem közismert, de az autonómia visszaszerzésének fő szimbólumát, a székely zászlót Sófalva vitéz fejedelmének zászlaja alapján mintázták meg.

 Az est egyik kiemelkedő pontja volt, amikor Tófalvi Zoltán író, történész emlékezett Páll Lajosra. Ő nem csak ismerte, és barátjának tudhatta a korondi szellemi központként számon tartott festőt és költőt, hanem az elmúlt években ki is kutatta Páll Lajos állambiztonsági megfigyelési dossziéit. A dokumentumokat Tófalvi Zoltán folyamatosan közreadja 1956 erdélyi mártírjai című, tízkötetesre tervezett monográfiájában. Jelenleg a negyediknél tart. Tófalvi, mint ki is hangsúlyozta, nem hív tetemre senkit, amiért valamilyen kényszer folytán kapcsolatba került az állambiztonsággal. Ő inkább pozitív példákat emelt ki: Páll Lajost és Páskándi Gézát, akik például képesek voltak nemet mondani a beszervezésre, és akik tudták, hogy több év börtön és kényszermunka várhat rájuk, ami sajnos, be is következett.

 A Sóvidéki irodalmi, zenei képzőművészeti estet a visszajelzések alapján azért fogadta jó szívvel a közönség, mert élményszerűen és sokféleségben tudott felmutatni értékeket, amelyek révén meg lehet maradni embernek és magyarnak, kis és nagy közösség tevékeny tagjának akár egy ilyen szigeten is, mint a Székelyföld, és azon belül a Sóvidék.

 DSL