Gál Soma a FISZ I. Nemzetközi Irodalmi Táboráról

Július végére öt naptól lett hangos az irodalmi sajtó. A Fiatal Írók Szövetsége ugyan nem váltotta meg a világot táborával (amelyet 12. alkalommal rendezett meg idén), de felhívta magára a pályakezdők figyelmét.  Az ország minden pontjából és a határokon túlról is érkeztek tollforgatók tinédzsertől az „íróként fiatalig” (a rangidős táborlakó 57 éves volt). Még a szervezőket is meglepte a program népszerűsége, pár nappal meghirdetése után már beteltek a helyek.

A nagymarosi vonat pontosan futott be, és csodák csodájára egy komp is épp akkor indult, mikor e sorok írója rátalált a Dunára. Visegrádról a Mogyoróhegyig vezető utat pedig már a FISZ állta. A hatalmas fák között elterülő erdei iskola festői környezete próbált segítséget nyújtani az ihlet meglelésében. Némelyek – még közelebb a természethez – már csak sátorban alhattak.

A csomagbontás utáni eligazítás és az első műhelymunka idején pár táborozó még egészen máshol járt gondolatban: ismerkedtek, üdvözöltek, ámuldoztak. Volt, aki akkor látott írót először. Ám mire a Kritikustusához ért a program, már mindenki összes idegszálával figyelte, miként tárgyalja inkább, mint „tusálja” ki Antal Nikolett, Hermann Veronika és Várnagyi Márta a Gépindákat, Falvai Mátyás második kötetét. Vacsora utáni könnyed desszertként jól esett az alkotói pályázat meghívott résztvevőit hallgatni a nyílt felolvasáson, addigra már a sör kenyeres kovász-íze is feloldódott a hangulattal.

Másnap három szekcióra osztódtak a résztvevők: a legnépesebbnek (meglepetésre) a próza csoportja bizonyult N. Tóth Anikó író, irodalomtörténész vezetésével, a lírát művelő fiatalokat Németh Zoltán költő, író mentorálta, míg a kritikusok és műfordítók Orcsik Roland költő, kritikus, szerkesztő vezetésével munkálkodtak. Bocsássák meg az utóbbiak, hogy nem tudok érdemben többet szólni tevékenységükről, a próza és líra szemináriumok munkájában ellenben magam is részt vettem. N. Tóth Anikó nyíltan és kedvesen fordult a résztvevőkhöz, ám bevallott félelemmel a létszám miatt. Bizony nem könnyű feladat egyszerre közel 25 ember szövegeit kordában tartani, ráadásul a próza a legterjedelmesebb a felvonult műfajok közül.  A problémát először igazi pedagógus módjára próbálta elgörgetni, mindenki eldönthette magában, hogy az általános- és középiskolás módszerek mennyire nyertél el tetszését. A beszélgetés mindenesetre elindult. A későbbi feladatok már minden alkotó fantáziáját megmozgatták (Tóth Krisztina-novella befejezése pusztán a szöveg első felének ismeretében, novella rögtönzése adott címre, első és/vagy utolsó mondatra, egy arc leírása). A csoport összetétele igencsak vegyes volt (a fantasy fantól kezdve, a Kosztolányi és Mikszáth hangján megszólalni igyekvő fiatalon át, egészen egy fiatal Oscar Wilde-ig), ellentétben a verselőkkel, akiknél szinte homogén, ami szerintem előnyösebbnek bizonyult. Németh Zoltán feladatai előbb készültek el, mint a novellák, és egyformán színvonalas verseket hallhatott a közönség, akár tíz adott szóból kellett költeményt építeni, akár Pilinszky Négysorosát kellett „magyarázva” kibontani.

Ám a „helyben írással” korántsem merültek ki a tábor programjai. Az első nap beszélgetésein arra is választ kaphatott a közönség, mihez kezdhet a szövegeivel, akár itt, akár otthon születtek meg. A Műút című folyóiratot Zemlényi Attila és k. kabai lóránt kifejezetten a fiatal, pályakezdő alkotók felfedezőjeként mutatta be, és aki ezen felbátorodva érdemesre taksálta írásait, az a szintén itt prezentált Tiszatájnak is küldheti írásait, melynek működéséről, rovatairól Orcsik Roland és Hász Róbert tájékoztatott. Kicsit később a nemrégiben indult alkotócsoportok és lapok beszéltek önmagukról, első napon az Apokrif, a FÉLonline és a Hátsó Bejárat lelkes szerkesztői, valamint a Fiatal Írók Körének (Felvidék) tagjai járultak a közönség elé. Az újabb „menzavacsora” után (sorban állással, fehérköpenyes, nagy konyhás nénikkel, tömeggel, repetával, szóval mindennel, ami kell) Tóth Krisztinát ismerhettük meg, akit vegyes érdeklődéssel fogadott, és visszhanggal zárt közönsége. Estére egy kellemes felolvasás maradt hátra az Ambroozia jelenlévő szerkesztőivel és szerzőivel, valamint a már említett házi sör.

A tábor folyamán, aki nyitott füllel járt, elcsíphette többször is a nyűgös kérdést: „megint program?” Nem csoda, hiszen a fentebb leírtakkal közel sem zártam le a sort, amit a FISZ szervezői a három teljes tábornapba bezsúfoltak. Engedtessék meg, hogy a további napokról a felsorolás szintjén emlékezzem meg, így talán még patetikusabb: a fiatal alkotócsoportok között színre lépett még szombaton a kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör, a Jelfolyam, a Kultúra és Kritika (Kuk), valamint a Szkholion, a folyóiratok bemutatásában pénteken a Szépirodalmi Figyelő, az Új Könyvpiac, másnap pedig az Alföld és az Új Forrás kapott helyet, két kerek születésnapot is megülhettünk, az ünnepeltek a 10 éves EMIL (Erdélyi Magyar Írók Ligája) és a főszereplő, a 15 esztendeje alapított FISZ voltak, esténként pedig olyan alkotók munkafolyamataiba nyertünk bepillantást, mint Szilágyi István és Spiró György. Vesse ránk az első követ, aki ezt mind végig bírja ülni, sokan többre tartották az alkotást, mint az író-olvasó találkozókat. Írásba is adta valaki ezt a kérést, a tábor végi „mitetszett?” formában, olyan javaslatok mellett, mint (két)literes söröspohár, házi pálinka és a korlátlan internet. Kíváncsian várom, mennyire veszik komolyan a szervezők.

A hivatalos záró program a vasárnap délelőtti felolvasás volt, amelyet kótyagos tekintetel ült végig mindenki, végül már csak a pakolandó csomagok és az ázott sátrak lebontása maradt hátra. Tekintsük így zárásként a szombat esti Fényírás bulit, háttéreffektekkel feldobott újabb nyílt felolvasást, amit Simon Márton slamje koronázott. Ahogy az lenni szokott, mindenki bánatosan és kellemesen fáradtan indult el hazafelé, kis csoportok szállingóztak le a komphoz, buszhoz, vonathoz, és talán mindenkiben megfogalmazódott a kérdés: mikor is lesz jövőre a FISZ tábor?

Csak ennyire volt sikeres.

2012. július 24.